EseményekHírekMotoros túra

Reszeltek a klasszikus motoros túráknak? – Hipster Citroën alkalmi motorozásra

citroen biker solution 05Minden baromságot el lehet adni egy lelkes hobbistának, egy szenvedéllyel megfertőzött embernek. A hobbi, amit szerelemből űz az ember, könnyen megnyitja a pénztárcát, és ész nélkül megy a költekezés. A motoros is ilyen. Nézz csak magadba.

Egy igazán zsebbe nyúlós móka a Citroën Jumper Bike Solution Multi névre keresztelt lakóbusz, de erről majd később. Itt minden arra van kihegyezve, hogy két, három vagy épp négykerekű járművet szállíthasson tulajdonosa úgy, hogy közben az otthoni kényelemről sem kell lemondania amellett, hogy motoroznia sem kell, csak épp egy keveset, hogy nehogy belehaljon az erőfeszítésbe.

Igazi nyugger jármű azoknak, akik szeretnének motorosok lenni, de ezen álmuk soha nem válik valóra. Ha ilyennel járják az országokat, akkor úgy is maradnak. A legnagyobb piaca Amerika lenne, ahol tényleg irdatlan távolságok vannak, és az ottani öregek díjaznák ezt a megoldást, de sajnos a francia autógyártó ott nem tervezi a Bike Solution Multi forgalmazását. Ez már a világvége!

Kihajtható rámpáinak köszönhetően két motorkerékpár is szállítható a raktérben, de egy oldalkocsis motor, illetve egy quad is könnyedén elfér benne. Utóbbi két jármű esetében egy beépített csörlő segítheti a nyeszletteket abban, hogy biztosan bekerüljön a helyére a jármű.

A rögzítő elemeknek köszönhetően a motorokat biztosan le lehet fixálni, így menet közben nem fognak elszabadulni. A tetőn található egy felnyitható kis kabin, mely két személy részére biztosít fekvőhelyet. Ha motorok nem terpeszkednek a helyükön, akkor ott további fekvőhelyek alakíthatók ki. A mini konyhában főzőlap, mosogató és egy kis hűtő található.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A belső falakon számtalan tároló rekesz szolgál a cuccok raktározására. Ha a belső már szűk lenne, akkor pihenéskor egy méretes, kihajtható tetővel bővíthető a privát szféra, így a napfény, vagy épp az eső ellen védett helyen lehet tunyulni. Ha pedig már farkasordító a hideg, akkor a Jumper belsejét egy gázolajjal táplált állófűtés tartja melegen.

Nem kell aggódni akkor sem, ha motorok helyett inkább több embert szeretne szállítani a tulaj. Ekkor könnyedén behelyezhető egy hátsó üléssor, és máris kisbusszá alakul a motorszállító.

Már csak egy bankot kell kifosztani, és kicsengetni a közel 17 millió forintos vételárat. A hülyének is megéri. Ha te okosabb vagy, és van ennyi lóvéd, inkább motorozz, és ha sátrazni lusta vagy, vagy utálod, akkor aludj panzióban, szállodában. Jobban megéri, mint egy ilyen luxusverda. Ráadásul motorosnak is mondhatod majd magad.

citroen biker solution 01citroen biker solution 01citroen biker solution 01citroen biker solution 01

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük