CsajokKiemeltNői motoros nap

Polyák Lilla is velünk motorozott a 10. Nemzetközi Női Motoros Napon

10 nemzetkozi noi motoros nap 02

Ahogy közeledett a tréning vége, gyülekezni kezdtek a felhők is a Hungaroring fölött. Ahogy néhány éve volt már ilyen, most is alakult az „utánunk a vízözön” hangulat.

Ahogy a motoros rendőrök és az Első „Motorvéd” Polgárőr Egyesület motorosainak biztosítása mellett átvonultunk Mogyoródról az Andretti Pizzériához, már önmagában felért egy felvonulással.Út közben elkapott minket az esőfelhő széle, de esőruha nélkül is megszáradtunk, mire a pizzériához értünk.

A fárasztó és feszített tempójú délelőtti program után jól esett az a két óra pihenés a valódi felvonulás előtt, amit beszélgetéssel, az elmaradt ebéd pótlásával, a résztvevők regisztrálásával, és a támogatóink ajándékainak átadásával töltöttünk el. Közben a kísérő motoros rendőrök és polgárőrök rövid időre magunkra hagytak minket, hiszen lévén a hónap első szombatja, a Citadella motoros találkozó is épp ekkor volt, azt a vonulást is ők biztosították.

Mire eljött a „Szabályosan szabadon – Csajok a motoron” elnevezésű női motoros felvonulás ideje este hatkor, már ismét teljes volt a létszám. Profin együttműködve, és látványosan biztosították a felvonulásunkat, amit nekem mindig hatalmas élmény nézni. Sokat lehet tanulni abból, ahogy egymásra odafigyelve és nagyon profin összehangolva motorozik a rendőrmotoros csapat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Persze a felvonulás résztvevőit is meg kell említenem, akik szintén profi módon, nem csak egymásra, hanem a minket biztosító rendőrökre is odafigyelve motoroznak minden alkalommal a felvonulás alatt. Idén meghosszabbítottuk a felvonulás útvonalát, átmentünk a Lánchídon, és a Clark Ádám téren visszafordulva szembejöttünk önmagunkkal. Ez viccesen hangzik, de tényleg így volt, és mindenki nagyon örült a szembe jövő motorosoknak. Hát még a rengeteg turista…

Ekkor kezdett szemerkélni az eső, így a város fölött gyönyörű szivárvány tűnt fel, amit Zsófinak sikerült megörökíteni, ahogy áthaladtunk a Lánchídon. Ennek a képnek szerintem csuda jó a hangulata. Leírja az egész napunkat.

A Hősök terén rövid pihenőt tartottunk, és készült csoportkép is, majd a lemenő nap fényében visszamotoroztunk a pizzériához.

Csodás napunk volt, mindenki kellemesen elfáradt. Rengeteg fénykép és videó is készült, amiket megnézhetsz a galériánkban.

Ha nem voltál velünk, jövőre bepótolhatod, mert remek hangulatban telt idén is a Nemzetközi Női Motoros Nap.

10 nemzetkozi noi motoros nap 0110 nemzetkozi noi motoros nap 0210 nemzetkozi noi motoros nap 0310 nemzetkozi noi motoros nap 0410 nemzetkozi noi motoros nap 110 nemzetkozi noi motoros nap 2010 nemzetkozi noi motoros nap 2110 nemzetkozi noi motoros nap 3210 nemzetkozi noi motoros nap 8210 nemzetkozi noi motoros nap 8810 nemzetkozi noi motoros nap 13310 nemzetkozi noi motoros nap 13410 nemzetkozi noi motoros nap 14010 nemzetkozi noi motoros nap 16110 nemzetkozi noi motoros nap 16810 nemzetkozi noi motoros nap 17310 nemzetkozi noi motoros nap 17910 nemzetkozi noi motoros nap 19310 nemzetkozi noi motoros nap 20610 nemzetkozi noi motoros nap 21510 nemzetkozi noi motoros nap 2016 800

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük