HírekKultúraMotoros zene

Őrületes Crucified Barbara koncert a Dürer Kertben!

crucified-barbara-2014A négy dögös rocker csajból álló stockholmi banda, a Crucified Barbara tiszteletét tette hazánkban is, ugyanis a budapesti Dürer Kert az In the Red Tour egyik állomáshelye volt.

Október 1-jén már a falat tudtam volna kaparni, hogy teljen már el a nap, és rohanhassak a munkából a koncertre.

Bár, az az igazság, hogy csak akkor tudatosult bennem, hol vagyok, amikor a színpad előtt álltam, és vártam, hogy az együttes roadja végre behangolja a hangszereket, s a lányok a nagyérdemű elé lépjenek.

Évek óta a kedvenc külföldi csajbandám a Crucified Barbara, s a hétköznapok rutinja után, egy üde színfolt volt az életemben, amikor azon méláztam a helyszínen, hogy egyszerűen csak azt érzem: „De jó élniiiii!”.

A Junkstars és a Supercharger előzenekarok után, felhangzott az intro és Nicki Wicked elfoglalta helyét a dobfelszerelése mögött, majd felsorjázott a színpadra Mia Coldheart énekes-gitáros, Klara Force gitáros és Ida Evileye basszusgitáros.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Mondhatom, nem csalódtam egyáltalán, mert fergeteges bulit csináltak a svéd lányok. Az új albumuk, az Int he Red néhány dala mellett, a nagy slágereiket is hallhattuk élőben, mint a Sex Action-t vagy a My Heart Is Black-et.

Az 1998-ban alakult együttesnek ez a negyedik nagylemeze, melyet a 2012-es The Midnight Chase előzött meg.

Reméljük, jövőre is ellátogatnak hozzánk a csajok! Sokáig fog tartani kivárni, de majd’ csak kibírjuk valahogy…

Addig is, itt az új albumról az I Sell My Kids For Rock’n’Roll című dalukhoz készült klip:

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük