Nikolett: Anyukám a mai napig ellene van a motorozásnak
Először 5-6 évesen ültem motoron, amikor apukám először maga mögé ültetett. Abban a pillanatban valami megmagyarázhatatlan, különleges érzés fogott el. Mintha egy új világ nyílt volna meg előttem – a szabadság, az erő és az izgalom világa. Akkor még csak egy kislány voltam, de már tudtam, hogy a motorokhoz valami különleges kötelék fűz.
Ahogy telt az idő, apunak lett egy Honda 125-ös motorja. Utasként azon éltem át az első igazi, maradandó motoros élményeimet. Szinte minden nap öröm volt, ha azzal vitt iskolába, mert számomra minden megtett méter egy apró kaland volt. Nem a cél számított, hanem maga az út – a szél az arcomban, a motor zúgása, és az a fajta szabadság, amit semmi mással nem lehetett pótolni.
Amikor általános iskolás lettem, apu vett egy Harley-Davidson motort. Amint megláttam, tudtam, hogy ez az igazi. A vonalvezetése, a stílusa, az egész kisugárzása elvarázsolt. Akkoriban már erősen éreztem, hogy egyszer majd nekem is lesz saját motorom.
Bár apu már sajnos nem motorozik.
18 évesen tettem egy ígéretet magamnak: ha felnőtt leszek, lesz egy Harley-Davidson tetoválásom. Ez lett a szimbóluma annak, hogy a motorozás nem csak egy múló vágy számomra, hanem az életem része. A tetoválást valóban megcsináltattam, és minden alkalommal, amikor ránézek, eszembe jut, milyen régi és mennyire erős bennem ez az álom.
Apukám barátai mind chopperesek voltak, gyönyörű motorokkal, amelyek csak még jobban megerősítették bennem a vágyat. Közben megismertem más fiatalokat is, akik túra- és sportmotorokkal jártak.
Volt szerencsém utasnak lenni sokszor, és ott, azokban a pillanatokban éreztem meg igazán: megtaláltam, amit kerestem. A sportmotorok világa fogott meg teljesen – a kinézetük, a hangjuk, az erő, amit sugároztak.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
24-25 évesen jött el a döntés ideje: elhatároztam, hogy megszerzem az A kategóriás jogosítványt. Tele voltam lelkesedéssel, és boldogan újságoltam mindenkinek, hogy motoros leszek. Azonban ekkor sok negatív kritikát kaptam.
Voltak, akik kinevettek, mások egyenesen lebeszéltek róla. Egy idő után úgy éreztem, mintha mindenki eltemette volna az álmomat – kivéve apukámat és néhány motoros barátját, akik mindig mellettem álltak. A többiek szavai mégis nagyon fájtak, és egy időre el is vették a kedvemet.
Anyukám a mai napig ellene van, hisz egyke gyerek vagyok.
Aztán úgy döntöttem: nincs szükségem a negatív emberekre. Nem fogom feladni az álmomat csak azért, mert mások nem hisznek bennem.
2024 nyarán fordulóponthoz értem: lett egy párom, aki maga is motorozik. Ő volt az első, aki hosszú idő után újra igazán bízott bennem. Egy évig voltam az utasa, és közben újra felszínre törtek bennem a régi érzések: nekem a motorozás az életem része kell, hogy legyen.
2024 novemberében megismertem Adrit az első Halloween guruláson. Ott meséltem el, miért pont a motorozás az, ami ennyire fontos nekem. Akkor találkoztam először egy olyan csapattal, ahol mindenki támogatott az utamon. Ez hatalmas erőt adott.
2024 decemberében Adri megalapította az Angyali Motorosok csapatot, amelynek a kezdetektől a tagja lettem. Ez a közösség végleg megerősített abban, hogy jó úton járok.
Amikor elkezdtem keresgélni Pécsen autósiskolát, hatalmas csalódás ért: két helyen is elutasítottak, mondván, a súlyom és magasságom miatt (60 kg, 165 cm) nem csinálhatok A kategóriát. Ez összetört egy pillanatra, de Adri adott egy tanácsot: próbáljam meg a BD Autósiskolát. Ott végre nem néztek rám furcsán, nem küldtek el.
2025 januárjában beiratkoztam, elkezdtem az elméleti tanfolyamot, majd amikor hazajöttem Ausztriából, jött a KRESZ-vizsga. Akkor éreztem először igazán, hogy milyen sokat jelent, ha valaki hisz bennem.
2025 nyarán felgyorsultak az események. Megkezdődtek a rutinórák, és bár sok nehézségbe ütköztem, a párommal való közös gyakorlás rengeteget segített.
Először egy 125-ös Hondára ültem, hogy szokjam a motor kezelését, viselkedését. Majd 4-6 rutin óra után, jött a nagymotor, a 600-as Honda Hornet, akkor minden erőm össze szedtem és neki indultam a rutinpályának.
Az első rutin vizsgám 2025. augusztus 28-án volt – sajnos bukással zárult. Nagyon izgulós típus vagyok, és akkor ez elvitt magával. De nem adtam fel. Tudtam, mire számíthatok, és szeptember 10-én újra nekifutottam. Ezúttal sikerült! A következő lépés a forgalom volt.
Szeptember 18-án jött el a nagy nap: a forgalmi vizsga. Iszonyúan izgultam, de belül éreztem, hogy képes vagyok rá. És igen: sikerült. Aznap végre kimondhattam, amire gyerekkorom óta vágytam – A kategóriás jogosítvány tulajdonosa lettem.
Hatalmas hálával tartozom a Pécsi BD Autósiskolának és különösen Busz Dénesnek, aki hitt bennem, és bebizonyította, hogy meg tudom csinálni.
És most, mindezen út után, egy piros 1994-es Honda CB500 boldog tulajdonosa vagyok. Egy álom vált valóra – hosszú út, tele küzdelemmel, de minden percét megérte. Mert a motorozás nem csak közlekedés számomra: ez az életem, a szabadságom, a történetem.
