Nászút arany szárnyakon: Honda GoldWing GL1800 2007 teszt
Szombat reggel elintéztük a papírokat, majd átvettük a motort. Gyönyörű, nagy, a Swift szélességének a kétharmada. Elosztottuk az oldaldobozokat, a jobb oldali az enyém, a bal a férjemé, a felső dobozba pedig a kempingcuccok és a legfontosabb dolgok kerülnek majd.
A gond akkor kezdődött, mikor rájöttünk, hogy nem tudjuk hova tenni a sátrat. A doboz szélességénél tíz centivel hosszabb, kívül pedig nincs egy hurok vagy kiálló vázdarab, amihez hozzárögzíthetnénk gumipókkal. Meg amúgy sem lenne praktikus rágumipókozni az ezüst metál fényezésre, és gondolni kellett arra, hogy ha megállunk valahol, lehetőleg ne látszódjon, hogy fel vagyunk pakolva. Az ördög nem alszik…
Szóval először kiselejteztük a kempingfelszerelést, csak a hálózsákok maradtak. Később kiselejteztem a cipőket is, így maradt mindenkinek egy csizma illetve bakancs és egy papucs. Később sor került a termonadrágra, végül csak az esőruhákat és a kabátokat vittük magunkkal.
A maradék, nyaralásnál feltétlenül nélkülözhetetlen holmit (törölköző, tisztálkodó szerek, fürdőruha, néhány váltás fehérnemű, póló és pulóver) megpróbáltuk úgy beletaposni a dobozokba, hogy lehetőleg 1. ne kelljen kinyitni egyhamar, 2. a feszültségtől kilövő holmik minél kisebb röppályát írjanak le.
A csomagolás után már csak egy dolgunk maradt: megkeresni a szivargyújtót, és beüzemelni a több cédényi zenét a kirándulásra. Elhiszi azt valaki, hogy egy ilyen drága luxusmotoron nem tellett széria szivargyújtóra? Mi sem hittük el, úgyhogy miután végigbogarásztuk a műszerfalat, ismét kipakoltuk a dobozokat, hátha ott rejtették el valamelyik rekesz alatt. De nem. Szóval az FM transzmitter is itthon maradt.
Az utazás bőven tartogatott még meglepetéseket. Úgy kezdődött, hogy a városból kifele szerettük volna megbeszélni az eddig történteket, és az első tapasztalatokat az ismeretlen motorral. Nekem a Pécs vége táblánál már hasizomlázam volt. Akkor jöttem rá, hogy a kényelmes hátsó fotel nem alkalmas a romantikus, sofőr derekába kapaszkodós motorozásra. Közöttünk még egy ember, de legalább egy gyerek elfért volna.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Amikor kiértünk az országútra, és végre oda lehetett húzni neki, még a hasizmozás esélye is elmúlt, hiszen a 120 lóerős, hathengeres boxermotor olyan erővel préselt a karosszékbe, hogy még a fejemet is alig tudtam tartani a hatalmasnak tűnő, nehéz bukóban. A menetszéltől, ami épp kettőnk között fordult egyet, lehetetlen volt kikukucskálni, hogy előre láthassam a forgalmi helyzeteket, így a nyakam az első száz kilométer után már olyan volt, mint egy pitbullnak.
Bizonyos sebességnél, úgy 140 km/órás tempónál a szélvédő úgy kavarta a huzatot, hogy a szél jobbról-balról pofozta a sisakomat, és ha próbáltam elhajolni a „kezei” elől, még a pleximet is felcsapta. Ez így nem mehet tovább, ha csak nem akarok két hétig kórházban feküdni valamelyik balkáni államban agyrázkódással!
Végül sikerült kompromisszumra jutnunk újdonsült urammal: a szélvédő magasságát középre állította, kiegyeztünk 120 km/óra körüli tempóban, és abban, hogy a motor szélvédőjén lévő szellőző nyílást, ha csak lehet nyitva tartja. Ilyenkor ugyanis sokkal egyenletesebben érkezett hátra a huzat.
