KiemeltMotorokMotortesztek

Nászút arany szárnyakon: Honda GoldWing GL1800 2007 teszt

goldwing 2007 71Van egy motor, amiről a közhiedelem úgy tartja, hogy még automata mosógép, mikrohullámú sütő és házimozi rendszer is van rajta.

Mikor egy évvel ezelőtt elgondolkodtunk azon, hogy hova és főleg hogyan menjünk nászútra, egyértelmű volt a válasz, hogy csakis motorral, a cél pedig Szicília. Már nem emlékszem, melyikünk ötlete volt, hogy ezúttal legyen egy kicsit más ez a túra: menjünk egy motorral, mert az sokkal romantikusabb.

Mivel egyikünk motorja sem alkalmas egy ilyen hosszú túrára két személlyel, két lehetséges jelöltünk volt, a Harley-Davidson Electra Glide Ultra Classic, második helyen pedig a Honda GoldWing – ha már kölcsönmotor, legyen jó nagy! Már csak szerezni kellett egyet valahonnan, és persze ötletünk sem volt, kitől lehetne bérelni vagy netán kölcsönkérni egy ilyen drága járművet. Felmerült a sajtóteszt lehetősége is, de a hatmillió forint fölötti motorokat nem adják csak úgy oda az újságíróknak.

Végül szerencsés véletlenek sorozata sodorta mellénk egy déli motorostalálkozón azt az Electra Glide tulajt, aki kategorikusan kijelentette, hogy ő kölcsön ugyan nem adja a motorját, de van egy kereskedés Pécsen, a MegaMotors, és náluk áll benn a szalonban egy GoldWing, próbálkozzunk meg azzal.

A tulajdonos nagyon készségesen válaszolt a telefonunkra. Bár a motort még nem is láttuk, megállapodtunk az árban, és megbeszéltük, hogy szeptember második hetében két hétre elvisszük az ezüst színű Hondát, ami az ő saját motorja, ott áll a szalonban, és időnként valóban bérbe szokták adni egy-egy hétvégére a haveroknak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Még több kép a galériában

Nagy volt az öröm, és izgalommal vártuk a szeptembert. Csak pár nappal indulás előtt jöttünk rá, hogy nem is olyan egyszerű két hétre becsomagolni egy motorra, főleg úgy, hogy kellene vinni sátrat és kempingfelszerelést is, és azt sem tudjuk, hogy a motor mekkora, milyen dobozok, rakodóhelyek vannak rajta. A Suzuki Swiftet mindenesetre púposra pakoltuk, és péntek este leautókáztunk Pécsre, ahol szombat reggel vehettük át a nászutas motorunkat.

Az utolsó pillanatban még egy FM transmittert (szivargyújtóba dugható, USB-s MP3 kihangosító) is vásároltunk, gondolva az előttünk álló 4000 kilométeres útra, amikor majd egymáshoz bújva száguldunk az unalmas, forró autópályákon a Lynyrd Skynyrdet ordíttatva…

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük