Napsütés, benzingőz, csúcskísérlet
A napok óta tomboló meleg és a sokszínű program sokakat kicsalogatott Kunmadarasra, a jubileumi majálisra.
A készülődés során kicsit aggódtunk, hogy lesz-e egyáltalán forgalom, hiszen idén nagyon rövid – mindössze két napos – volt a program.Hétfőn még meglehetősen szellősek voltak a lelátók.
Aznap ugyanis aznap „csak” díjmentes nyíltnap volt a dragarénában, ahol bárki biztonságosan kipróbálhatta mire képes a motorja vagy az autója. Kedden azonban már fél 8-kor megindultak a nézők a lelátók felé, hogy minél jobb helyről nézhessék a versenyeket.
A civilek mellett természetesen rajthoz álltak a profi versenyzők is, hogy kellőképpen felkészüljenek a keddi futamokra.A stuntriderek versenye most sem maradhatott el, amin idén szép számmal indultak, így a gyorsulási futamok indulói mellett nekik is szurkolhattunk mindkét nap.Még több kép a galériában!
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A csajok közül egyedül Matusik Andi nevezett, pedig nagyon vártuk Lelkes Rékát, Mucsiné Nana Tündét, Hadnagy Fannit és Vincze Szandit is. Andi ezúttal a 3. helyet szerezte meg a Competition kategóriában. Csúcssebessége 264,25 km/h volt, a távot pedig mindössze 7,996 másodperc alatt teljesítette.
Bár a legtöbb versenyző – legyen amatőr avagy profi – sportmotorral állt rajthoz, a V2 Bikers kupa indulói merőben más stílust (főleg cruiserek indultak) képviseltek.
HaJó és a szervező csapat a versenyek mellett számos programot szervezett a látogatóknak. Lehetőség volt sétarepülésre, elhozták a CBR 600 blokkal szerelt Trabantot valamit párját, a GSX-R 600 blokkos Suzuki Swiftet is.