EseményekMotoros találkozó

Motoros nők tömörüljetek – 61. WIMA Rally England

wima anglia 2011 22A programokat tekintve minden napra jutott valami. Jól szervezett túrák, csodálatos helyeken, soha nem látott tájjal, kiváló minőségű utakkal. Városnézések, iskola játékok, buli szinte minden este DJ-vel, Karaoke és természetesen szocializálódás a motoros társakkal.  

Szerdán elindultunk a 10 km-re lévő tengerhez és a motorom egyfolytában leállt, így szervizbe kellett vinnem sajnos. A gyertyákat kellett kicserélni, illetve a karburátort beállítani, befújták a láncomat és szépen le is mosták, mindezt 150 fontért. Nem volt őszinte a mosolyom az összeget hallván, de itt ebben az esetben nem volt mit tenni. Ami kárpótolt, hogy kaptam kölcsön a szervizből egy 250-es GSX Suzukit, így mégis csak le tudtunk menni a tengerhez.

Egyik nap úgy döntöttünk, hogy az egyik szervezett túrát magunk tesszük meg, és öten nekivágtunk a térkép alapján a Yorkshire Dalesnek. Alig 150 km-es kört motoroztunk egy délután alatt, de én személy szerint úgy éreztem magam, mintha legalább kétszer annyi lett volna mondjuk a Hungaroringen. Kanyargós utak, emelkedők-lejtők és persze mindenféle állatkák, de legfőképpen nyuszikat láttunk és birkákat, amivel óvatosnak kellett lennünk, nehogy elénk ugorjanak.

Pénteken búcsúest vacsorával, ismét szuper ételekkel és -hangulattal, 250 résztvevővel, valamint a „Back to School” mottót tekintve mindenki valamilyen mókás iskolaviseletet vett fel (itt volt jelentősége a nyakkendőnek).

A legjobb jelmezt jutalmazták, majd pedig egy felügyelő megbüntette a „Naughty Girl”-öket. Ebbe tartoztak bele, azok, akiknek túl rövid volt a szoknyájuk, vagy túl sokat ittak és a német, vizes lufikat dobálók is.

Szombaton dél körül egy másik útvonalon indultunk vissza Berlinbe két ismerősömmel. Harwich-ból indult a hajónk Hollandiába, majd az onnan Berlinbe vezető 740 km-t már csak egy naposra terveztük, ami így utólag elég nagy badarság volt. Nagyon fárasztó és hosszú volt, főleg, hogy ahogy közeledtünk Berlin felé, úgy kezdett egyre jobban esni az eső.; Este 9 óra felé haza is értünk épségben, gond nélkül, de nagyon fáradtan. 2700 km és 10 nap után jó volt végre a saját ágyamban aludni.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

2012-ben remélhetőleg már a magyar motoros lányokkal folytatása következik – WIMA Ausztria. wima anglia 2011 01wima anglia 2011 08wima anglia 2011 18

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük