HírekMotorokMotorozás

Motoros felvonulással a rák ellen!

magyar rakellenes liga motoros felvonulas 2018Szeptember utolsó hétvégéje, motoros felvonulásokkal telt, hiszen szombaton a mellrák-, vasárnap pedig a prosztatarák megelőzésére hívták fel a figyelmet a szervezők, illetve a résztvevők.

Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja, amely a mellrák elleni világnappal kezdődik – emiatt szervezett motoros találkozót és felvonulást a Magyar Rákellenes Liga. Fel szeretnék hívni mindenki figyelmét a betegségre, illetve az emlőszűrés és az önvizsgálat fontosságára.

Magyarország minden részéről jöttek motorosok az Országos Onkológiai Intézet Emlősebészeti Centrumába, ahol Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke és dr. Mátrai Tamás, az Országos Onkológiai Intézet Emlő- és Lágyrészsebészeti Centrum szakorvosa fogadta őket.

A motorosok olyan üzenetekkel érkeztek, amelyeket rózsaszín szalagokra írtak: “Együtt egymásért, a gyógyulás útján.”; “Az élet egyetlen esély, vedd komolyan.”; “Szent Ágota, könyörögj érettünk!”. Később a felvonulást, dr. Mátrai Tamás indította útnak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szeptember 30-án, vasárnap pedig, egy világméretű jótékonysági rendezvényhez csatlakoztak azok a motorosok, akik a The Distinguished Gentleman’s Ride keretében, a prosztatarák megelőzésének és a férfiak mentálhigiénés egészségének érdekében kampányoltak. 95 ország 650 városában, így Budapesten tették sokan mindezt.

A cél pedig az volt, hogy 6 millió dollár értékű adományt gyűjtsenek a Movember Foundationnek. Az alapítvány az összegyűlt összeget a prosztatarák kutatására, valamint a prevenciós, vagyis megelőző szűrések népszerűsítésére és mentálhigiénés programokra fordítja.

Nagyon fontos, hogy mindenki szánjon arra időt, legalább évente egyszer, hogy részt vegyen egy rákszűrésen, ami megmentheti az életét, hiszen ha időben felismerik a betegséget, nő a gyógyulás esélye.

Forrás: hirado.hu, Magyar Rákellenes Liga
Fotó: Magyar Rákellenes Liga facebook

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük