fbpx

Motoros oktató és a diákja szenvedett balesetet. A diák életét vesztette.

Motoros tanuló baleset

Miközben Magyarországon kezdő jogosítvánnyal nem szabad utast szállítani a motoron, más országokban az oktató a tanuló mögé ülve magyarázza a tennivalókat. Nemrég végzetes baleset történt így.

Szlovákiában, a Szliács és Kovácsfalva közötti útszakaszon történt egy baleset nemrég, ahol a 43 éves tanuló és a mögötte ülő 48 éves oktatója járt szerencsétlenül. A rendőrségi vizsgálatok alapján megállapították, hogy a tanulónak leállt a szíve vezetés közben, az oktató pedig már nem tudta megfogni a motorkerékpárt. 

A motorkerékpár átszakította a szalagkorlátot és egy patakon is áthajtva egy fás partoldalnak szaladtak. A tanuló sajnos a helyszínen belehalt a sérüléseibe, az oktatóját súlyos állapotban szállították kórházba.

Az esetről több dolog, számtalan kérdés is eszembe jutott.

  • Amíg a személyautóban viszonylag biztonságosan utazhat az oktató a tanuló mellett úgy, hogy neki is ki vannak építve a pedálok és a kezelőszervek – ergo bármikor belenyúlhat a jármű irányításába – motorkerékpáron nem tudom, ez hogyan megoldható.
  • Talán egyszer futólag láttam olyan oktató motorkerékpár fényképét, amelyiket ilyen oktatásra alakítottak át, de nem tudom, hogy működik, amikor az oktató a hátsó ülésről irányítja a motort.
  • Hogyha nekem húsz év motorozás után sem biztonságos érzés utast szállítani motoron, egy tanuló hogy boldogul egy 80 kilós férfivel a háta mögött. (Ebben az esetben a tanuló is férfi volt, de azt már meg sem merem kérdezni, hogy bírja el egy 50 kilós nő az oktatóját.)

 

Ha te tanultál így külföldön, el tudnád mesélni, hogy ez hogy működik? 
0
Ha te tanultál így külföldön, el tudnád mesélni, hogy ez hogy működik? x

Ajánlom másoknak is

Cseréld a bukósisakodat sapkára!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 vote
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x