Kiléptem a komfortzónámból: tériszonnyal a Transfogarason
Adott egy kezdő női motoros, a tériszony, egy BMW G310R kismotor, a kitartó, türelmes srácok, 4 nap, 2028 km: Arad, Déva, Vajdahunyad, Akó kapu, Transfogaras, Transalpina.
Az elhatározásom, hogy részt vegyek egy ilyen túrán egy hirtelen döntésem eredménye volt. Amikor kimondtam, hogy megyek én is, hát nem gondoltam bele mire vállalkozom. Annak igazán örültem, hogy Csabi nem hirdette meg sehol és így csak hárman vágtunk neki a nagy kalandnak, Csabi, Zoli és én. Az idei komfort zónám feszegetése itt csúcsosodott, és megérte, hihetetlen kaland volt az egész.
2021.08.19-én indultunk a nagy kalandra Battonyáról.
Első állomásunk Aradon a Megbékélés parkban, az aradi vértanúk emlékműve volt.
Majd Déva következett, várlátogatás. A lépcső helyett én inkább körbe föl-sétáltam, nem bántam meg, mert Zoli lépcsőzött, nem kicsit lógott a nyelve mire felért… meg is bánta a hirtelen jött bátorságát…
Sajnos a várlátogatás után a bal motoros cipőm orrában lévő vas merevítő felmondta a szolgálatot és elkezdte a lábujjamat nyomni, pedig semmi extrát nem csináltam. Estére már minden váltás fájdalmas volt, szerencsére vagy csak jó megérzés volt, vittem csere cipőt így este a szálláson le tudtam cserélni. Saját tapasztalat: a munkavédelmi bakancsom jobban bírta, mint a másfél éves Forma motoros cipőm és persze jóval olcsóbb is volt.
Vajdahunyad várát csak kívülről néztük meg időhiány miatt, de ez a látvány így is csodaszép volt.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Ezek után tovább robogtunk Péterfalva felé, ahol egy már bevált szálláson pihentünk meg, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki erre jár.
Itt találkoztunk magyarokkal, akik voltak olyan kedvesek és megkínáltak nagyon finom nagyváradi körte pálinkával. Mondjuk nekem tök mindegy milyen gyümölcsből van – kövezzetek meg – , nem vagyok nagy pálinkázós, engem csak éget, aztán meg szédülök.
Míg én a fáradtságtól és a kis pálinkától inkább felmentem aludni. No meg, hogy Zolitól egész nap csak a kritikákat kaptam nevelési célzattal, még szomorkás is voltam kissé, ezalatt a fiúk közben csajoztak picit…
És hát Zoli Déva várban megtett lépcső kirándulása és az egész napos motorozás eredménye egy jó kis comb görcs lett estére… de vidáman viselte, viseltük.
2021.08.20. Péntek
Másnap egy kiadós finom reggeli után folytattuk utunkat Akó kapu felé.
Akó kapuhoz az út fárasztó volt, mert nagyon sok helyen volt útépítés, de megérkeztünk épségben. Akó-kapu egy 12,29 méter hosszú és 5 méter magas székelykapu. A rá faragott felirat: „ Isten hozott a Fiság völgyébe; Utas, ha erre jössz, s igaz úton jársz, e kapun belül szeretetre találsz.”
És még egy felirat volt rajta Tamási Árontól: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ez a kapu az otthonosság jele, szimbóluma, az itt lakók hitvallása.
Fotóztunk, aztán mentünk is tovább, hogy szállást keressünk, mert már késő délután volt és azon a környéken vannak macik bőven.
Zoli már nagyon várta, hogy fényképet készíthessen az Akó kapuról.
Tusnádfürdőn találtunk szállást a Székely fogadóban. Félelmetes volt, hogy a fogadó kerítésén körbe villanypásztor volt kihúzva és hát sötétedés után nem nagyon voltak emberek az utcákon. Szerencsére itt nem találkoztunk medvékkel.
Másnapi terv már a Transfogaras volt. Így reggel nem kis feszkóval indultam el a fiúkkal. De igyekeztem lazulni, mert végül is a tériszonyt kezelni kell valahogy.
2021.08.21. Szombat
Transfogaras felé egyre nőtt bennem a feszültség, aztán megérkeztünk.
Az utat Nicolae Ceausescu katonai szállítási útvonalnak építette, melyet 1969 végén kezdtek el katonák építeni és 1974. szeptember 20-án nyitották meg, de a munkálatok egészen 1980-ig folytatódtak. Sajnos ez az út minőségén is meglátszik, néhány helyen már felújításra szorulna.
90 km hosszú, összesen 830 hídja, 27 viaduktja és 5 alagútja van.
Ahol először megálltunk a tájat csodálni, hát nem volt őszinte a mosolyom ott a szakadék szélén…
Aztán csak mentünk, kanyarogtunk és észre sem vettem a mély szakadékokat, csak az útra koncentráltam. Egészen a csúcs előtti 2 visszafordító kanyarig, ahol sajnos dugó volt. A csúcson lévő parkolóra vártak az autók mindkét oldalon, hát ezért nem szabad hétvégén arra járni.
A csúcson 2042 méteres magasságban a Bilea tó csodaszép volt.
Lefelé már megkönnyebbülve jöttem, sőt egyre jobban belejöttem a kanyarokba. Nem hiába volt a sok HRE tréning, a sok tanulás. Nagyon élveztem, ahogy tempósan kanyargásztam.
Egyszer kellett csak megállni, ahol macik kéregettek az út szélén. A fiúk erre vártak, hogy végre élő medvéket fényképezhessenek. Én megnéztem őket magamnak, de ahogy tudtam, inkább tovább suhantam, biztos ami biztos.
A Vidraru gátat is útba ejtettük. Ez is hihetetlen látványos volt.
A gátat 1966-ban építették, 166 méter magas, 305 méter széles és 465 millió köbméter vizet képes tárolni a felduzzasztott tóban, ami 220 MW áramot fejleszt (összehasonlításképpen, ez a paksi atomerőmű energiatermelésének tizede)
Nap végén Horezu-ban találtunk szállást egy özvegy néninél, aki nagyon nagy szeretettel fogadott minket. Cicái vigyáztak motorjainkra.
2021.08.22. Vasárnap
Másnap reggel ismét kicsit feszülten ébredtem, mert a következő úti cél a Transalpina volt. És hát amilyen képeket/videókat láttam róla, a tériszonyom ismét félelemmel töltött el.
Az út elején lévő táblára feltettük a HRE matricánkat és indultunk is a következő kalandra.
Transalpina 148 km hosszú út a Déli-Kárpátok és egyben Románia legmagasabban fekvő közútja. Egykor ez egy hegyi gyalogos út volt, melyet a környéki pásztorok használtak, ők ezt Ördög Sétánynak nevezték.
Az eredeti kövezett utat a németek építették az I. világháborúban, hadi szempontból. 1935-ben, II. Károly román király feljavíttatta, mivel stratégiai szerepe volt a hegyi tüzérségek szempontjából. A második világháború alatt az utat a németek ismét rendbe szedték, aztán egy ideig senki nem törődött vele. 2009-ben kezdtek hozzá a teljes aszfaltozáshoz, ami 3 éven át tartott. Most az út minősége jelenleg kimagasló.
Itt is volt jó pár autós, köztük olyan is, aki csak egyenesen tudott szinte haladni, de itt már nem volt akkora dugó, csak néhány autós akadály.
Felejthetetlen volt az út, a látvány. Minden, jobban tetszett, mint a Transfogaras. Igaz, hogy a csúcson már kicsit hányingerem volt a tériszonyom miatt, de jól bírtam. Nagyon élveztem azokat a meredek emelkedős hajtűkanyarokat is, amiktől tartottam.
A hegyről leérve egy jó hosszú erdei kanyargós szakasz következett kb. 40-50 kilométeren át. A kanyarok többsége tempós, jó ritmusú, imádtam minden percét. Itt már nagyon belejöttem és mosolyogva suhantam.
Az élmények végén hazafelé, Battonya felé vettük az irányt, a már bevált Battonya House szállásra.
A csapat jól teljesített, ami a Hungária Rendőregylet tanításai nélkül nem jöhetett volna létre.
2021.08.23. Hétfő – hazaút
Utunk ezen a reggelen ketté vált, mert Zolinak sietnie kellett haza és így ő az autópályát választotta, mi pedig kényelmesen a főutakon robogtunk hazafelé.
Kecskemét végénél egy kicsi dugóba keveredtünk, de nem is bántam, mert ez idő alatt a repülő bemutatóra készülő vadászgépek szórakoztattak minket.
Fáradtan értünk haza, és a mai napig mondogatnom kell magamban hogy Én ott jártam, mert hihetetlennek tűnik. Hát igen, ki kell lépni a komfort zónából, hogy eszméletlen élményeket éljünk át.
Az utak minősége a legtöbb helyen pazar volt, és sok helyen az útépítés mutatta, hogy szépen haladnak és dolgoznak a jobb minőségű utakon. Példát vehetnénk róluk.
Köszönöm a két fiúnak a rengeteg türelmet és támogatást és Köszönöm a HRE csapatának legfőképpen Sági Tibornak a sok sok okítást, gyakorlást.
