EseményekHírekMotorkiállítás

Motor Bike Expo 2015

motor bike expo 2015 1A nagy szezon és tavaszvárás közepette, a téli hidegben szétfagyott motorosoknak igazi lelki felüdülés egy olyan kiállításon részt venni, amilyen a múlt hétvégén megrendezett veronai Moto Bike Expo volt.

Már mindenki tűkön ülve várja az első tavaszi napsütést, azt, hogy a sufniba dobhassa a hólapátot. Addig is be kell érnünk nyálcsorgatással, ami valljuk be, annyira nem hálátlan program a szürke, fagyos napokban. Akik részt vettek a 2015. január 23-25. között megrendezett kiállításon, azok sok új gépet csodálhattak meg, új megoldásokat és technikai újítást láthattak.

Az évente megrendezett veronai kiállítás teljes egészében a motorokról szól, ahol minden megtalálható, ami a motorozással kapcsolatos. Idén is képviseltette magát az összes stílus, és számos nagy gyártó is bemutatta aktuális újdonságait. A szériagépek mellett a legkifinomultabb, szinte már művészi szinten kivitelezett épített motorok is bemutatásra kerültek a custom kategóriában.

A látogatók a versenygépek világába is betekinthettek amellett, hogy az egyéb kategóriákat képviselő motorokat is közelről tanulmányozhatták. Így többek között a túra, túrasport, utcai verseny, supermoto, cruiser kategóriák új modelljei is láthatók voltak. A szervezők nem feledkeztek meg azokról sem, akik a motoros ruházat és kiegészítők terén is látni szerettek volna aktuális termékeket. A ruházati és kiegészítő termékeket gyártó cégek is kiállították korszerű darabjaikat.

Még több kép a galériában

Még több kép a galériában

Az esemény kiváló alkalom volt idén is arra, hogy a motorozás megszállottjai elbeszélgessenek egymással a technikai újdonságokról, megoldásokról, így sok új tapasztalatra téve szert. A Moto Bike Expo kiállítói is jobban megismerhették egymást, akikkel a nagyközönség is közelebbi kapcsolatba kerülhetett.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A gyártók legújabb fejlesztéseinek bemutatása mellett a közönséget a szervezők motoros kaszkadőr bemutatóval is szórakoztatták. A kiállítók továbbá a helyszínen demonstrálták azt, hogy termékeik mire képesek. Az igazi műértő bikerek rengeteg új ötlettel, technikai megoldással találkozhattak, így a frissen beszerzett információkkal saját profizmusukon is csiszolhattak.

Az arra fogékonyak a kiállítás keretein belül részt vehettek különböző előadásokon is, melyek keretein belül a biztonságos közlekedésről, a motorozás közbeni, az egészséget érintő kockázatokról, a környezetvédelemről és a motorosokat érintő törvényekről is szó esett.motor bike expo 2015 5motor bike expo 2015 6motor bike expo 2015 7motor bike expo 2015 10

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük