CsajokKiemeltMotoros csajok

Mészáros Laura: mosolyogtam mint birsalma a bilibe

loram81 1Talán kezdjük a legelején… kislányként epekedve vágytam szüleim barátjának motorjára, sajnos mivel még alig látszottam ki a földből csak a távoli csodálat maradt. Aztán teltek az évek és valahogy el is felejtettem a dolgot!

Középiskolában egyik osztálytársnőm robogójára ültem és két másodperc után el is borultam – köszönhetően az egyik srác „hátsó segítségének” – szóval elég is volt ennyi a dologból.

Persze csak pár évre, mert akkor egy akkori kollégám motorozni invitált. Enduro… Első ránézésre félelmetes volt – nagy és hangos! Felültem rá és diszkrét lánykához méltón megfogtam a srác derekát, Ő meg rám szólt, hogy kapaszkodj rendesen! Mondtam, hogy azt teszem – ekkor húzott egy kövér gázt, hát egyből elszállt a szolidság és úgy fontam körbe a karommal mint valami polip. De nagyon jó volt, hegyre fel, dombról le és persze dolgozott az adrenalin.

Ismét eltelt pár év és valahogy megláttam egy képet – Aprilia Habana… Szerelem első látásra! Nekem kell egy ilyen! És mert teremteni ilyen egyszerű, lett is! Gyönyörű – fekete, padlizsán lila üléssel! Az akkori barátom hazahozta én meg a házunk előtti parkolóban ültem fel rá, nulla robogós tudással – nem is tudom, hogy gondoltam, de számomra egyértelmű volt , hogy én robogózni fogok!

Loram81 profilja

Pár perc után már jól ment a nyolcas a kartondobozokból rögtönzött rutinpályán. És nemsokára már Vácról Bánk felé robogtam! A robi 125ccm volt, nekem meg ugye B-s jogsim, szóval lekerült a teljesítményjelzés a robiról és a rendőrnek meg szépen mosolyogtam, ha megállítottak. De jöttek a rémhírek!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A legnépszerűbb női motorkerékpárok

loram81 3Rendszámkötelesek lesznek a robik! Hát akkor le kéne vizsgázni motorra. Egy kedves barátom közbenjárásával azon kaptam magam, hogy ülök a KRESZ tanfolyamon! És azon agyaltam, hogy rém ciki lesz elbukni KRESZ-en, mikor már évek óta autót vezetek.

De sikerült a vizsga. Aztán jött a rutinpálya, mint a csibe, akinek még a fenekén a tojáshéj – óvatoskodtam a pályán – a nagymenőző fiúk közt. Akkor már egyértelmű volt, hogy ha már nagymotor-jogsim lesz akkor ,lesz hozzá motor is!

Mit szólnál egy Suzukihoz? – kérdezte az oktató. Nem tudtam mit mondani – nézzük meg! És akkor egy rutinozás közben motor brümmögést hallottam és begurult a pályára jelenlegi társam. Olyan izgalom lett rajtam úrrá, mint az első randi előtt! Ú

gy vettem meg, hogy bíztam az oktatóban, és úgy hogy majd egy hónapot pihent a garázsban, mert szigorúan kiböjtöltem , hogy meglegyen a jogsi! Persze egyszer kikönyörögtem, hogy „oktatómotorként” a forgalom órára Suzival mehessek.

 

Nincs még vége, lapozz!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük