Luxus felső fokon: Ducatit a Mercedes szalonból
A német-olasz márkaházasság újabb fejezetéhez érkeztünk. A Ducati Diavel Mercedes szalonokban vásárolható meg Olaszország-szerte.
A legtöbb európai nagyvárosban van egy-egy negyed, ahol a legutolsó divatnak megfelelő ruhákat, kiegészítőket, illetve egyéb luxustermékeket forgalmaznak. Nincs ez másként Olaszországban sem. Az észak-olaszországi nagyvárosok belvárosai különösen a méregdrága kategóriába sorolhatók.
Persze tudom, hogy vannak drágább városok is, ezért az impresszióért csupán az lehet a felelős, hogy itt találkoztam először az igazi luxussal. Ugyan a Ducatit eddig sem kellett félteni, a bolognai kétkerekűek árazása korábban sem volt éppen baráti, de legújabb lépésükkel bizonyosan a fenti ligához csatlakoztak.
A márka történelmére lassan fittyet hányó, azt szinte már csak a marketingben megjelenítő olaszok az AMG-vel történő együttműködésük keretében legújabb üdvöskéjüket, a Diavelt a Mercedes szalonokban is elérhetővé tették Olaszországban. Anno a partneri kapcsolat bejelentésére a Los Angelesi autó-kiállításon került sor, Hayden az amerikai piacra szánt Diavellel gurult be az AMG tuningos C63 mellé.
Most úgy tűnik, ez a furcsa termékpárosítás nem csak az amerikai piacnak szól: a Ducati saját hazájában is a német autómárka szalonjaiban értékesíti a saját tradícióihoz egyébként sem illő gépet. A milánói Vittorio Emanuele galéria és a római Piazza San Silvestro szalon talán a két leginkább kiemelkedő helyszíne ennek a furcsa partneri kapcsolatnak.
Természetesen a szalonokban a Ducati Corse kiegészítők és hamarosan a Ducati 46 ruházati termékek is megvásárolhatók lesznek.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Link az eredeti cikkhez