MotorokMotorozás

Harc a szagok ellen – Bűzgyilkosság ózonnal

tisztitas ozonnal 04Beöltözöl talpig motoros cuccba, mert véded nyomorult földi porhüvelyed a sérülések ellen, melyek motorozás közben érhetnek. Nagyon helyesen cselekszel. A teljes védelem minden esetben szükséges, ezt nem győzzük eléggé hangsúlyozni. Ez alól nem kivétel a kánikulai időszak sem.

 

Bizony, a 30 fok feletti hőmérsékleti viszonyok között is fel kell szerelkezni rendesen, ami nem igazán mondható kellemes, nyári viseletnek. Persze, vannak megoldások a szellőzésre, de ezek ellenére is izzadni fogsz, mint a disznó, és a bakancsod, nadrágod, dzsekid, kesztyűd és a sisakod is szépen át lesz itatva testnedvekkel.

Ha genetikailag szerencsés vagy, akkor rózsaillatú harmatot izzadsz, mint a csillámpónik, de ha nem, akkor bizony szagossá válik minden szövet és bőr összetevő. Ezzel még nem is lenne nagy baj, ha szorgalmasan tisztán is tartanád a cuccaidat. De nem, te trehány vagy, és eszedbe sem jut például szellős helyre rakni az esőben szétázott bőrcuccaidat, hogy rendesen megszáradjanak.

Szezon végén sem takarítod ki őket, csak bevágod a szekrénybe, és tavasszal meg nézel bután, fintorogva, hogy milyen orrfacsaró szaga lett mindennek. Ekkor már késő a bánat. A legtöbb esetben nem segít az alapos mosás, a különböző vegyszerek hadba állítása. A szag makacsul és sziklaszilárdan ellenáll a támadásoknak, és tartja magát, te meg kínodban már új cuccok vásárlásán gondolkodsz.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ne aggódj, az ilyen esetekre is van megoldás. A bűz eltüntetésére ilyenkor egy ózongenerátor lehet a segítségedre, mely használatával mindenféle ocsmány szagot eltüntethetsz. Ehhez nem kell mást tenned, mint felkeresni egy olyan céget, mely ilyennel foglalkozik. Lehet ez épp egy motorszerviz, egy motoros bolt, egy autókozmetika vagy épp egy ruhák tisztítására szakosodott cég.

Ha rendszeresen szükség van az ózonos beavatkozásra, akkor érdemes beruháznod egyre, mert hosszútávon simán kifizetődhet a megvásárlása és egyéb dolgok szagmentesítésére is használhatod. Egy büdös kárpitú autó esetében is bevethető, ahol aztán csak úgy kimosni nem mindent lehet.

Az ózongenerátor használatához zárt teret kell létrehoznod az orrfacsaró szagú gönceid számára, hogy a gép által termelt ózon kellőképp megtegye a hatását. Ez lehet egy nagy nejlonzsák, egy szekrény, vagy épp egy autóbelső. Utóbbi esetben egyszerre szagtalaníthatod a ruháidat és az autód kárpitjait. Fontos, hogy a művelet végeztével jól ki kell szellőztetned a ruhákat, illetve azt a helyiséget – vagy épp annak a kocsinak az utasterét – ahol az ózongenerátort használtad.

Maga a szerkezet egy kisméretű doboz, mely egyik oldalán beszívja a levegőt, a másik oldalán pedig ontja magából az ózont. Van rajta egy időzítő kapcsoló, mely a fertőtlenítendő tér nagyságának, illetve annak bűzének intenzitásának függvényében állítható be.

Ellátogattam Viktor barátomhoz, aki az autókozmetikájában használ egy ilyet a büdös kárpitok szagmentesítésére. A mellékelt képeken látható, hogy az autóban mindentől távol, központi helyen javasolt elhelyezni a cuccot. Ezt például a szekrényben való használat esetén is hasonlóképpen kell csinálni.

Füge, a drótszőrű foxterrier és egyben rögtönzött fotózási asszisztens nem volt büdös, ami a fürdetésnek köszönhető, és nem annak, mert néha beugrik egy-egy kocsiba ózont szívni. Ha a te kutyád szagos lenne, eszedbe ne jusson a bundáját ózonnal tisztítani, mert inkább legyen egy büdös, de élő kutyád, mint egy rózsaillatú halott. Szóval az ózon nem túl egészséges, így élőlényektől távol használd.

A használatkor egy autó belsejében, vagy épp ruhákon erős ózon szag keletkezik, mely idővel elillan. Érdemes szellős helyen hagyni a cuccot, illetve alaposan kiszellőztetni a kocsit. Ha dolgoztál már nagyobb teljesítményű fénymásoló géppel, akkor ismerős lesz a szag, csak épp hatványozott erősséggel teszi próbára az orrod.

Miután alaposan szagmentesítetted, és kiszellőztetted a ruhádat, már búcsút is mondhatsz a büdösségnek. Ha nagyon alapos akarsz lenni, akkor szövetruhák esetében egy mosással koronázhatod a műveletet, hogy friss öblítő illatú legyen. Legközelebb ne hagyd büdösödni az elkoszolódott, teleizzadt cuccaidat, és elég lesz egyszerű mosás is. Abban az esetben, ha mégsem vacakolsz a rendszeres tisztítással, és újra felütné fejét a dögszag, újból bevetheted az ózongenerátort.

tisztitas ozonnal 01tisztitas ozonnal 01tisztitas ozonnal 01tisztitas ozonnal 01tisztitas ozonnal 01tisztitas ozonnal 01tisztitas ozonnal 01

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük