HírekMotorokMotorozás

Kilencven éves a Moto Guzzi

Moto Guzzi logo 90 AnniA Moto Guzzi márka idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Szeptemberre Olaszországban nagyszabású típustalálkozót szerveznek.

 

A Moto Guzzi hivatalosan március 15-én lett 90 éves, 2011-ben ezt az évfordulót ünneplik számos formában. A tulajdonos Piaggio csoport ugyan majdnem teljesen átszervezte a vállalatot, de a szakszervezet és a térség politikai vezetésének nyomására átalakította a Guzzira vonatkozó koncepcióját.

A szebb napokat megélt cég jelenleg nem képviselteti magát egyetlen versenysportban, valamint palettája sem éppen a legváltozatosabb, az új tulajdonos azonban az újradondolt terveknek megfelelően már beindította a márka revitalizálását. A tavaly őszi kiállításokon bemutatták számos Guzzi modell jelentősen átalakított, frissített verzióját, februárban pedig a legújabb California és V7 Scrambler típusokat prezentálták az arany sas rajongóinak és potenciális vásárlóinak.

A 90 éves évforduló előtt a cég számos formában tiszteleg. Elindították a Moto Guzzi Heritage nevű blogjukat, amelyen a márka történetét, kiemelkedő modelljeit fogják bemutatni, tulajdonosok történeteit fogják megjelentetni, illetve az évfordulóhoz kapcsolódó eseményekről számolnak be. A 2011-es ünneplést az újból megrendezésre kerülő Giornate Mondiali Guzzi, vagyis a márkatalálkozó fogja zárni szeptemberben. Az olaszok történelemben gazdag otthonába, Mandello del Larioba 20 000 „Guzzistát” várnak szeretettel a szervezők. Az esemény keretében hivatalosan is útjára indítják a 2012-es Stelvio 1200 8V-t, az NTX változatot és a Norge GT 8V-t. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A magyar Guzzi tulajdonsok is készülnek a szeptemberi születésnapi bulira. További információkat illetve részleteket a Moto Guzzi tulajdonsok levelezőlistájára feliratkozva tudhattok meg.

Forrás: Onroad.hu

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük