fbpx

Ladies Trophy 2013. 4. futam, Brno

ladies trophy 2013 4 17Idén a Ladies Trophy utolsó zárófutamát Brno-ban, a legendás Csehország-i pályán rendezték meg Szeptember 10-11-én. Három magyar lány is versenyzett szép eredményekkel.

Ancsy, ti több napot úton voltatok gyerekkel versenyről versenyre, merre jártatok?

Ancsy: Az én két napos Brno-i versenyem előtt a férjemnek is volt az Országos Bajnokság utolsó előtti futama a Slovakiaringen. Az is két napos volt, így összesen hat napot voltunk úton.

Hogy bírták a gyerekek?

Ancsy: Erre a hat napra „csak” az egyik gyerkőcöt vittünk magunkkal,mivel ő még anyatejes, így valahol muszáj is volt vinni. Milán most a nagyszülőknél nyaralt. Kicsit így könnyebb volt nekem. Én azt hittem, Milán nagyon hiányolni fog minket, sosem volt még ennyit külön tőlünk, de tévedtem. A második napon már nekem volt minden bajom, hogy mikor megyünk haza hozzá… Ő jobban bírta nélkülünk, ez az igazság. A nagyszülők jól elkényeztették, ahogy kell. Gergő pedig a maga 10 hónapjával nagyon szuperül elvolt velünk végig, egy rossz szavam nem lehet rá, sokat aludt, evett-ivott, csajozott is, és még azt is nagyon jól bírta, hogy napokig a kocsiban aludtunk, igazi talpra esett kis fickó lesz belőle is, ebben biztos vagyok.

Milyen volt a csajos verseny, kik indultak?

Kata: Mind a négy versenyt nagyon élveztem, de azt hiszem a legnagyobb élményt ez a pálya adta. Azon a pályán motorozni, amit addig csak tévében láttam, tényleg egy örök emléket adott. Ezzel el is árultam, hogy most voltam először Brno-ban, de remélem nem utoljára.

Ancsy: Nagyjából a szokásos mezőny indult el, bár voltak számomra ismeretlen lányok is. Összesen 14-en kvalifikáltunk a versenyre. Volt szlovén, román, német, osztrák és persze magyar csajok is a mezőnyben. Maga a verseny eléggé izgalmas volt, mivel már kissé szürkületben kellett motorozni, este fél hatkor volt a verseny és már csak mi, a csajos mezőny voltunk szinte a pályán. A brnoi pálya ebből a szempontból elég trükkös, mivel volt, ahol még sütött a nap, volt, ahol már kezdett erősen sötétedni. Ez azért a látási viszonyokra nézve eléggé megterhelő volt, nagyon koncentrálni kellett. A versenyen szerencsére mindenki célba ért és egy nagyon jót motoroztunk.

Milyen volt az időjárás, a körülmények?

Kata: A verseny napján egész délelőtt pulcsiban és kabátban ültünk a sátor alatt, fagyoskodtunk és izgultunk, hogy elálljon az eső. Viszont délutánra és a versenyre már egész szép időnk lett.

Ancsy: Igen, egyetértek Katával, bár még annyit pluszban hozzátennék, hogy 12-13 foknál nem igen volt egyik nap sem melegebb sajnos. De azért így is nagyon jót motoroztunk, amikor már elállt az eső.

Hogy ment maga az edzés és a verseny, mik lettek az eredmények?

A 4. futam végeredménye
Supersport kategória
1) Jolanda van Westrenen
2) Alina-Cristina Udrescu
3) Zuzana Schillerova
Superbike kategoria
1) Manca Katrasnik
2) Nedalová Kristýna
3) Vivian Sigterman
Kata: Nekem elég nehéz volt a pálya, de természetesen minél több kört mentem, annál jobban élveztem. A célegyenest pedig egyszerűen imádtam. Annyira biztonságosnak éreztem, de egyébként ez az egész pályára érvényes volt. A versenynél a rajtot egész jól elkaptam, de aztán elég nagyot hibáztam két kanyarban is, teljesen lecsúsztam az ívről, így megelőztek és végül a negyedik helyre értem be.

Ancsy: A versenyen magamhoz képest jól rajtoltam, de tényleg. Nagyon meg is dicsért ezért a párom. Hamar elkaptam a fonalat és körről-körre gyorsultam. Sajnos a mezőny eleje kissé elment, így egy idő után egyedül köröztem a pályán, de így is szuperül éreztem magam. Sajnos a két éve megfutott 2:26-os köridő most nem jött össze, de majd talán jövőre. Azóta nem is voltam itt, csak Moto GP-n nézőként, és egy elég nagy bukással köszöntem el akkor a pályától. Szerencsére az akkori bukás már nem érződött annál a bizonyos kanyarnál, ahol történt, de még bőven van másodperc, amit le kell, faragjak, hogy újra a régi énem legyek. Remélem, jövőre már tudok úgy menni, mint két éve, nagyon szeretnék, de ha nem jön össze, akkor sem csüggedek, mert így is nagyon élveztem a versenyt. Negyedikként értem célba a kategóriámban.

Ti hogy teljesítettetek?

Kata: Negyedik lettem az 1000-es kategóriában.

Ancsy: Én is negyedik lettem, csak én a 600-asok között. Szamosi Petra pedig a hatodik helyen ért célba, ős is ott volt velünk és erősítette a magyar mezőnyt.

Mi lett az év végi összesített pontállás eredménye?

Év végi összesítés:
Supersport kategória
1) Alina-Cristina Udrescu
2) Zuzana Schiller
3) Ancsy Motogirl
Superbike kategória
1) Manca Katrasnik
2) Katalin Sári
3) Nedalová Kristýna
Kata: Szerencsére ezzel a hellyel is meg tudtam tartani összesítettben a második helyet, így végül egy ezüst kupával zártam a versenyt.

Ancsy: Az év végi összesített mezőnyben a harmadik helyet sikerült megszereznem, aminek így kétgyermekes anyukaként külön nagyon örülök és büszke vagyok rá.

Milyen anyagi terhei vannak annak, ha valaki versenyzésre adja a fejét?

Ancsy: Először is van a nevezési díj, ami szervezőtől függ, hogy mennyibe kerül. Ezt mindig feltűnteti előre a szervező az oldalán, vagy elküldik emailben. Michael Fiala például már küldte a 2014-es naptárát, milyen programjai lesznek jövőre. Aztán kell jó gumi a motorra, üzemanyag, megfelelő öltözet (bőrruha, protektor, jó bukósisak, bőr kesztyű, csizma, stb.). Nem olcsó egy verseny sajnos, viszont jóval biztonságosabb, mint a közút!

A nevezési díjon kívül milyen költségek merülnek fel (gumi, alkatrészek, mire számítson, ha valaki jövőre úgy döntene, hogy versenyezni szeretne)?

Ancsy: Egy új pályagumi nagyságrendileg 90-100 000 Ft között van nálunk. Ez versenyzőtől függ, kinek meddig jó egy új szett gumi. És mindenki más márkát használ, kinek, ami bevált. Ezért írom, hogy nagyságrendileg mi mennyi. Van, aki például csak használt gumival versenyzik. Az alkatrészekről nem igen tudok mit nyilatkozni, mert az fogyóeszköz és általában mindig más megy tönkre, vagy kopik el. Egy fékbetét, amit azért sűrűbben cserélünk kb. 30 000 Ft. Aztán térdkoptató kb. 10 000 Ft. De ez sem minden versenyen kell új. Üzemanyag is sok kell, kb. 40 liter egy napra, és versenyen azért többet is eszik egy motor. A sűrűbb szervízelést is igényli a motor, ha valaki versenyzésre adja a derekát, olajcsere, stb. Szóval vannak azért költségek. Legfontosabb viszont, amit kiemelnék, és ez utcára is nagyon igaz és megfontolandó: a megfelelő védőruházat és a jó bukósisak!ladies trophy 2013 4 01ladies trophy 2013 4 02ladies trophy 2013 4 03ladies trophy 2013 4 04ladies trophy 2013 4 05ladies trophy 2013 4 06ladies trophy 2013 4 07ladies trophy 2013 4 08ladies trophy 2013 4 09ladies trophy 2013 4 10ladies trophy 2013 4 11ladies trophy 2013 4 12ladies trophy 2013 4 13ladies trophy 2013 4 14ladies trophy 2013 4 15ladies trophy 2013 4 16ladies trophy 2013 4 18

Ajánlom másoknak is

Cseréld a bukósisakodat sapkára!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x