HírekMotorokMotorozás

Különleges motorkerékpárok a Londoni Nemzetközi Kreatív Versenyen

A Londoni Nemzetközi Kreatív Verseny küldetése a világ legfrissebb és leghaladóbb kreatív tehetségeinek elismerése és jutalmazása a világ minden tájáról, különböző kategóriákban. A verseny 2021-ben új lendülettel tért vissza, és a döntősök között két motorkerékpár is szerepelt.

A LICC (London International Creative Competition) két művész, Launa Bacon és Hossein Farmani ötlete alapján jött létre 2006-ban a Farmani Group számára. Ez a szervezet 1985 óta világszerte kurátorként és támogatóként tevékenykedik a fotográfia, a dizájn és az építészet területén.

A LICC egyetlen nemzetközi platformon hozza össze a világ legmodernebb és leginnovatívabb művészeit és tervezőit. A verseny megnyerése izgalmas lehetőség a legkülönbözőbb szakterületeken tevékenykedő művészeknek.

A verseny 6 főkategóriában és számtalan alkategóriában folyik a művészek között. A kategóriák egyike a „Használati tárgyak” amibe a közlekedési eszközök, így a motorkerékpárok is beférnek.

A nyerteseket két főkategóriában hirdetik ki, hiszen profi és amatőr művészek is jelentkezhetnek. A díjazás mértéke is más a két kategóriában, természetesen a profik javára.

A 2021-es verseny döntősei közé két motorkerékpárt is beválasztott a szakértő zsűri: egyet a profi, egyet pedig az amatőr kategóriába, ezzel is elismerve a két tehetséget – az Untitled Motorcycles művészét Hugo Ecclest és a Lanzhou Műszaki Egyetem tanulóját, Heqi Wangot.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
Hyper Scrambler Londoni Nemzetközi Kreatív Kiállítás

A Hyper Scrambler

A Hyper Scrambler, ami egy 2015-ös Ducati Scrambler alapjaira épült, egy fürge, borotva vékony, 803 köbcentiméteres motorkerékpár, amely 20%-kal könnyebb, mint legközelebbi versenytársa. Súlya kevesebb, mint egy 300 köbcentiméteres Vespa súlya.

A Hyper 147 kg-os súlya a szabadon áramló, 83 lóerős, befecskendezéses motorral kombinálva olyan teljesítmény-tömeg arányt biztosít, amely meghaladja a legtöbb superbike-ét. A Hyper Scrambler funkcionális és egyben radikális, a Hyper Scramblert úgy tervezték, hogy napi használatra alkalmas legyen. A fényszórók, az indexek, a tükrök és a kürt diszkréten bele vannak építve a dizájnba.

Vasúti Motorkerékpár Londoni Nemzetközi Kreatív Kiállítás

A Railway Motocycle

A vasúti motorkerékpár nem csak a szárazföldön, hanem a vasúti síneken is tud közlekedni. Az ötletét az adta, hogy a globális vasútvonalak gyors fejlődésével egyidőben a vasúti karbantartás és a karbantartó munkások felelőssége egyre fontosabbá válik. Egyelőre a legtöbb vasúti karbantartó munkás csak gyalog tudja megközelíteni a javítási helyszínt, ami csökkenti a hatékonyságot és a biztonságot.

A vasúti motorkerékpár egy innovatív ötlet. Más motorkerékpár-kialakításokkal összehasonlítva kettős felhasználású, amelyet a karbantartó munkások is használhatnak de a hétköznapi emberek is megvásárolhatnak.

A Londoni Nemzetközi Kreatív Verseny 2022-es fordulójára már lehet jelentkezni, a határidő 2022. november 1.

Fotók: LICC

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

Wéber Anikó NaNa

NaNa

A Csajokamotoron.hu oldal és a közösség alapítója. 1995 óta motoros és motoros újságíró.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük