CsajokMotoros csajok

Kissné Kerék Anikó: Alig bírtam nagy hassal felülni a motorra

kissne kerek aniko ancsy 11

− A versenyzést hogyan kezdted?

− Tavaly még sehol sem voltam a mezőnyben, mert nem tudtam túl sokat gyakorolni, edzőm sem volt, mint ahogyan szponzorom sem. A kisfiam, Milán, 2008. áprilisában született, májusban már motoroztam. Nem bírtam ki! Egy hónaposan ott volt velünk a kicsi az Euro-Ringen, békésen aludt a babakocsiban. Benne van a vérében a motorozás! Hol egyikünk, hol másikunk vigyázott Milánra, mert mindketten motoroztunk-versenyeztünk, felváltva. Biztosan mindenkinek vannak határai a pályán. Nekem ott van a fejemben az a mondat, hogy a gyerekemhez mindig haza kell mennem. Nem húzom úgy a gázt, hogy már nem tudom, mit csinálok. Így is mindig történik valami, idén is sikerült kétszer elesnem.

− De azért folyamatosan jössz felfelé.

− Most 2:13 a legjobb időm. Megszenvedtem érte! Ugyanis van egy fóbiám. Minden motoros álma, hogy leérjen a térde, és elkopjon a térdkoptatója. Nálam ez fordítva van: ha leér a térdem, rögtön visszakapom. Annyira rossz élmény volt az első térdleérésem, hogy majdnem kiegyenesítettem a kanyart, és nekimentem a betonfalnak. Olyan szörnyű hangot adott ki a térdkoptató, amikor az aszfalthoz ért, hogy nem tudom elfelejteni. Azt szokták mondani, hogy a motoros térde a harmadik kereke. Ha leér a térded, tudod a határaidat, hogy meddig mehetsz le a motorral. Így néha billegek némelyik kanyarban, és ez nagyon rossz, mert jóval gyorsabban is tudnék menni. Eltelt úgy egy évem, hogy ezt próbáltam agyban lerendezni. Az időmön is szeretnék javítani! Nekem hobbi a pályamotorozás, nem vérre menő harc. Addig motorozzunk, amíg igazán élvezzük!

− Az a legnehezebb, amikor az ember lányának önmagát kell legyőznie! Remélem, a következő szezonban sikerül!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Eredmények

  • 2009. GSX-R Klub Kupa összetett 2. hely.
  • 2010. GSX-R Klub Kupa összetett 1. hely.
  • 2010. Dunlop Trophy összetett 4. hely

kissne kerek aniko ancsy 10

− Nálam még az is gond volt, hogy eddig saját kútfőből motoroztam, nem tanított senki a technikai dolgokra. 2010-ben, Szabó János „Bregyó” felkarolta a csajokat, és Kecskeméten elkezdett oktatni. Ennek köszönhetően javultam sokat. Belém rögződött a rossz technika, és ezt nehéz kitörölni. Például, nem jól fogtam a kormányt, a kuplungot, a fejemet sem megfelelően tartottam… Jóformán a váltáson kívül mindent újra kellett tanulnom. Megszoktam, hogy mindig azt nézem, mi van előttem, holott kanyarban oda kell nézni, ahová érkezel. Mire erre ráállítod az agyadat, kemény meló. Azt is megtanította Bregyó, hogyan kell finoman elcsúsztatni a kuplungot. Mindig olyan rosszul rajtoltam a Ringen, hogy utolsóként vettem be az első kanyart és utána kellett megküzdenem az előzésekkel.

− No, és a motoros klubod, a Száguldó Angyalok?

−2008. augusztusában hoztuk létre Matuz Viktória „Repsi” barátnőmmel a klubot. Főként sport és sport-túra motoros csajok a tagjaink. Egyre többen csatlakoztak, azután lett honlapunk is. Az aktív tagok körülbelül húszan vannak, akik eljönnek túrákra, szórakozni, fórumoznak. Szoktunk klubtalálkozókat is szervezni, de nincs fix időpont, hanem amikor felmerül a fórumon, akkor találkozunk. 2010-ben a CBR klubosokkal voltunk többször a Balatonon. Vagy hatvan ember összejött a Balcsin. Ha sokan motorozunk együtt, akkor az autósok is jobban észrevesznek, ezért szeretek így vezetni közúton, ha minél többen vagyunk együtt. Jövőre is sok jó túrát szeretnénk szervezni!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük