EseményekHírekMotoros találkozó

Nyerj egy kétszemélyes belépőt a Harley-Davidson Open Road Festre!

harley davidson open road fest 2018 1Egy gyors felmérés szerint a fesztiválozók kb. 1 millió kilométert tesznek meg a kapuig, a Balaton partot meghódító vasparipák pedig összesen több mint 9000 tonnát nyomnak majd.

Sok ezer motor veszi az irányt Alsóörs felé, hiszen június 6-án kezdetét veszi a 19. Harley-Davidson Open Road Fest. A fesztivál apropóján hazánkba látogat az Apocalyptica és a Canned Head, színpadra lépnek a legzúzósabb hazai zenészek, motoros és lovas kaszkadőrök kápráztatják majd el az összegyűlteket, sőt a legszerencsésebbek egy felejthetetlen leutazással, vagy akár egy saját Harley-val is gazdagabbak lehetnek.

Idén sem unatkoznak majd azok, akik úgy döntenek, részt vesznek a legnagyobb hazai motoros és zenei fesztiválon. A legszerencsésebbek akár már a leutazásnál hatalmas élménnyel gazdagodhatnak, hiszen a Tankcsapda két fenegyereke, Fejes Tomi és Sidi két fesztiválozót elfuvaroz az Open Road Fest kapujáig.

De azok sem panaszkodhatnak majd, akik a rendezvény alatt sem szívesen szállnak le a motor nyergéből. A szervezők két izgalmas vezetett túrával készülnek, június 9-én pedig ismét elözönlik a Balaton partot a vasparipák, a már hagyományosnak számító motoros felvonulás során.

harley davidson open road fest 2018 4A nappali pörgésről többek között a lovas show-val készülő Rodeo Team, a fizika törvényeit meghazudtoló Gravity Academy, a nyaktörő mutatványok mesterei, Erdős Csabi és Angyal Zoli, és a levegő ura, Veres Zoli gondoskodik majd. De idén is lesz jótékonysági Kids Race futam a legkisebbek főszereplésével és Gáborecz István is készül egy nagy dobással: a tavaly kifaragott motor mellé egy motorost készít majd.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A fülledt esti hangulatot olyan külföldi fellépők fokozzák majd, mint az Apocalyptica (FIN), a Canned Heat (USA), a The New Roses (DE), de színpadra lép többek között a Tankcsapda, a Leander Kills, a Paddy and the Rats, a Zorall, a USEME és a Fish!, de a blues és retro szerelmesei is örülhetnek. Sőt, idén a vasparipák közé a Zenevonat is berobog majd az LGT sztárjaival.

harley davidson open road fest 2018 5A szervezők idén is nagy ígéretet tettek: 2018-ban is gazdára talál egy eredeti Harley-Davidson Street Rod. A nyereményjáték már javában folyik, de még bárki bátran becsatlakozhat. A jelszó ezúttal is ennyi: mindegy mivel érkezel, lehet, hogy egy Harley-val távozol. S habár Fortuna nem foghat kézen mindenkit, az biztos, hogy a 19. Harley-Davidson Open Road Fest idén is óriásit szól majd.

Regisztrálj a játékunkra 2018. június 3-ig, és te lehetsz az a szerencsés, aki egy kétszemélyes napijegyet nyer a fesztivál csütörtöki napjára, amikor fellép többek között a motoros himnuszt jegyző The New Roses (DE), illetve a Tankcsapda is. (A jegyet a fesztivál helyszínén a név bemondásával és a személyi felmutatásával lehet majd átvenni, ezért figyelmesen töltsd ki az adataidat!)

{module Open Road Fest 2018 gomb}

Harley-Davidson Open Road Fest – 2018. június 6-10., Alsóörs – Feel the Freedom!

harley davidson open road fest 2018 7harley davidson open road fest 2018 7harley davidson open road fest 2018 7harley davidson open road fest 2018 7

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük