fbpx
Hírek

Szeretnél egy szexi motoros naptárat? Akkor szavazz a 2018-as naptárlányokra!

csam naptar 2018 2Ma indul a szavazás a 2018-as csajok a motoron naptárának modelljeire. Nehogy lemaradj!

Mivel idén már nem maradt idő a naptár elkészítésére, úgy gondoltuk, felgyorsítjuk az eseményeket, és már időben elkezdjük a készülődést a 2018-as szezonra. Ezúttal maguk a vásárlók, olvasók is részt vesznek az előkészületekben, hiszen ők szavazhatják meg, hogy melyik magyar motoros lány tetszik nekik legjobban, ki szerepeljen a naptárban.

A lányok már egy hónapja töltögetik fel a motoros képeiket, és valljuk be, van köztük egy-két igen ígéretes darab. Ebben az évben a modellek úgy tűnik sokkal bevállalósabbak, előkerültek a szexibb képek is, és van, aki már eleve profi fotós által készíttette el a benevezendő fotográfiát. 

A szavazás ma, vagyis 2016. december 1-én indul, és 2017-január 15-ig tart majd. Az első 12 lány, akik a legtöbb szavazatot kapják, bekerülnek a 2018-as CsaM naptárba.

Szavazni a galériában lehet, mégpedig úgy, hogy a kép alatti kis szívecskére kattintasz. A szívecskék száma fog dönteni, úgyhogy hajrá!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Mivel voltak olyan lányok, akik több képet is töltöttek fel magukról, de egy lány csak egy képpel indulhat, a maradék képeket áttettük egy másik galériába. Nem venném a szívemre, ha lemaradnál erről az élményről, sőt, a többféle beállítás még a döntésedben is befolyásolhat, tehát nézd át ezt a galériát is, érdemes!

 

0 0 votes
A cikk értékelése
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x