fbpx
CsajokKiemeltNői motoros nap

Két nap van a 13. Nemzetközi Női Motoros Napig

13 nemzetkozi noi motoros napMár csak kettőt kell aludni, és újra az utakra vonulnak a motoros nők a világ minden táján, hogy megmutassák, hogy milyen sokan vannak, tehát érdemes velük is számolni nemcsak az utakon, hanem mint komoly üzletági szegmens is.

A Csajok a motoron már 2007 óra vesz részt a Nemzetközi Női Motoros Nap magyarországi programjainak szervezésében, hogy ezzel hazánk is részese lehessen ennek a globális megmozdulásnak. A programok évről-évre változtak. Miután néhány év után elkezdett csökkenni a női motoros felvonulás iránti igény, tavaly óta motoros túrát szervezünk erre a napra.

Nem állítom, hogy nem lesz több női motoros felvonulás, hiszen ez a két év kihagyás ismét felébresztette az igényt iránta azokban, akiknek még sosem volt részük ilyen nagyszabású, csak nőknek szervezett motoros megmozdulásban. Fórumunk és Facebook csoportunk tagjai azonban idén is a motoros túrára szavaztak, így szombaton Budapest és Baja környékén is lesz szervezett női motoros túra.

Ha neked mindkét helyszín kiesik, még nem késő szervezni egy gurulást a környékbeli motoros nőknek. Nincs nehéz dolgod, csak írd be a fórumba vagy a csoportba, hogy merre mennél, és biztos találsz hozzá társakat. Már csak az időjárást kell megwoodooznunk, hogy ezúttal ne legyen igazuk a meteorológusoknak.

A budapesti program:

omv szentendre1/2 10-kor találkozunk Szentendrén az OMV kútnál, és onnan együtt elmotorozunk Tardosra a Malomvölgy Büféhez. Indulás 10 órakor. A büfében eszünk egy hekket, vagy ki mit szeretne. Ebéd után együtt motorozunk tovább illetve vissza a Tüske csarnokhoz, ahol a Motor Show Budapest motorkiállítás zajlik ezen a hétvégén. Az érkezés tervezett ideje 15:00 óra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Csajok a motoron tagjai a 3000  Ft-os belépőből 20% kedvezményt, kapnak, aki előre regisztrált, részt vesz a tombolán, ahol értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A bajai program:

Üdv Hölgyek!

Mint remélhetőleg a motorosok körében mindenki tudja, május 4-én Nemzetközi Női Motoros Nap lesz. NaNa egy szuper programot szervez a csapatnak! De sajnos ezen a vidékiek közül csak kevesen tudnak részt venni többnyire a távolság miatt.

Ezért mi itt délen összedugtuk a fejünket és úgy döntöttünk, hogy mi is szeretnénk együtt motorozni ezen a napon. Bajáról indulva elmegyünk Bikalra, és megnézzük a középkori falut. Elég tartalmasnak ígérkezik, mert ott éppen anyák napi hétvége lesz. Aki szeretne, ebédelni a ott a fogadóban lehet, akár egy középkori lakoma is lehetséges.

Aki szeretne csatlakozni, azt szeretettel várjuk! Előzetes útvonaltervünk van, de igények szerint változtatható!

AZ ESEMÉNYEN KIZÁRÓLAG NŐI MOTOROSOK VEHETNEK RÉSZT!

Ami a mai és a holnapi feladat, hogy szurkoljunk, hogy az időjárás is kegyes legyen hozzánk!

Női motoros nap logoA 13. Nemzetközi Női Motoros Nap logója letölthető innen az oldalról (a jobb oldali oszlopban is megtalálod). Jobb kattintás, megnyitás új ablakban és akkor megnyílik eredeti méretben, és nyomtatható. Nyomtasd ki, és ragaszd a motorod szélvédőjére, ha van, hogy szombaton mindenki lássa, hogy miért is motorozunk.

13 noi motoros nap poloHa lemaradtál a Női Motoros Nap hivatalos pólójának megrendeléséről a húsvét miatt, vasárnapig (2019. május 5.) meghosszabbítottuk a rendelési lehetőséget. Igaz, hogy nem fogsz tudni már ebben a pólóban motorozni szombaton, te később örök emlék marad. A rendeléshez kattints a webáruházra!

Ha szombaton motorozol, mindenképp készíts róla képet (tudod, amiről nincs kép, az meg sem történt). Ha posztolod a Facebookra vagy az Instagramra, jelöld meg a #csajokamotoron #nőimotorosnap #ifrd2019 #justride #csakhajts hashtagekkel! És kövesd a csajokamotoront az instagramon is, mert a tervek szerint fogok posztolni a szombati nap eseményeiről ott is.

Akkor hajrá csajok! Szombaton mindenki motorozzon egy jót!

5 1 vote
A cikk értékelése
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x