Hírek

Két nap múlva körbemotorozzák a várost az előkelő urak

dgr 2018 1Már csak pár nap, és 2018. szeptember 30-án nyeregbe pattannak a disztingvált úriemberek, hogy közös motorozással vegyenek részt a világ legnagyobb, klasszikus és épített motorok részvételével zajló jótékonysági rendezvényén, a The Distinguished Gentleman’s Ride-on.

 

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, amit a nemzetközi honlapon tudsz megtenni, és itt tudod támogatni a Movember Foundation prosztatarák elleni küzdelmét is. Már közel 11.000 dollár gyűlt össze a szponzori és személyes adományokból. Minden 10 dollár fontos, a tiédre is számítanak.

Mindeközben a színfalak mögött az elkötelezett DGR-szervező csapat azon dolgozott, hogy a budapesti futamon – a guruláson kívül – izgalmas programokkal várják a résztvevőket. A programok és a felvonulás útvonala a regisztrált tagok számára a honlapon érhető el.

Az már biztos, hogy a 16:00 órakor induló felvonulás után nem kell azonnal haza rohanni, hiszen további élményekkel gazdagodhat, aki együt marad a csapattal. Hogy mi és hol fog történni az sajnos szintén titkos információ, ha nem vagy regisztrálva. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A felvonuláshoz annak idején, 2012-ben egy fotó adta az ötletet, melyen a reklámőrültek című sorozat főszereplője, Don Draper a legjobb öltönyében ül fel egy klasszikus motorra. A Distinguished Gentlemen’s Ride kitalálói úgy véélték,hogy egy ehhez hasonló tematikus felvonulás jó közösségteremtő alkalom lehet a klasszikus és vintage motorok kedvelőinek. 

Don Draper és az ő 1957-es Matchless G3LS motorjának szellemében minden szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg a Distinguished Gentleman’s Ride nevű jótékonysági rendezvényt, ahová a Cafe’ Racer, Bobber, Classic, Tracker, Scrambler, Old School Chopper, Modern Classic, Sidecar, Classic Scooter, Brat Styled típusú motorokat és elegáns úriember vezetőit várják. A DGR jótékonysági rendezvény, mely a prosztatarák kutatására és a férfiak által elkövetett öngyilkosságok megelőzésére gyűjt adományokat.

Ha te is ott leszel a felvoonulók között, ne felejtsd otthon az alkalomhoz illő öltözéked sem! 

dgr 2018 2 

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük