Hírek

Urak a motoron – a prosztatarák ellen

drg 2017 2Ahogy a nők egyik legnagyobb mumusa a mellrák, a férfiaknál főleg idősebb korban szedi áldozatait a prosztata rák. Erre a betegségre, a megelőzés és a szűrés fontosságára hívják fel a figyelmet vasárnap az elegáns, bajuszos motorosok. 

2016-ban a Distinguished Gentleman’s Ride résztvevői világszerte összesen 3 663 520 amerikai dollárt gyűjtöttekössze a Movember Foundation számára. Az alapítvány célja, hogy minél kevesebb férfi haljon meg túl fiatalon, ezért az összegyűjtött adományokat a rákkutatásra és a férfiak egészségével kapcsolatos információk célba juttatására fordítják. 

“A ‘Distinguished Gentleman’s Ride’ a világ legnagyobb, klasszikus és épített motorok részvételével zajló, jótékonysági rendezvénye. A DGR résztvevői a világ minden táján azzal a szándékkal indulnak az évi egy alkalommal, azonos időben megrendezett eseményen, hogy támogatást gyűjtsenek a prosztatarák megelőzésére és gyógyítására, illetve a DGR szervezetével együttműködő, a férfiak egészségét a zászlajára tűző Movember Foundation céljaival azonosulva, adománygyűjtéssel segítsék annak tevékenységét is.

A DGR a köztudatban élő motoros rendezvényekhez képest kifejezetten emelt kategóriát képvisel, amely egyaránt kifejezésre jut a rendezvények eszmeiségében és a résztvevők megjelenésében is. 2017-ben a DGR-t előreláthatólag 90 ország 600 városában, mintegy 70.000 motoros részvételével rendezik meg.” – olvashatjuk az esemény facebook oldalán

A budapesti 27 km-es elegáns motorozáson csak az esemény hivatalos oldalán előre regisztrált motorosok vehetnek részt. Itt van lehetőség az adományok felajánlására is. A hír megírásának időpontjában már 304 motoros regisztrált és eddig összesen 2973 amerikai dollárnak megfelelő összeget adományoztak a magyar motorosok.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Bár az egész listát nem néztem végig, már az első oldalon kiderül, hogy motoros hírességek is tiszteletüket teszik majd az eseményen, hiszen Árpa Attila is regisztrált, és támogatta is a jótékony célt. 

Idén a világ minden táján szeptember 24-én tartják a Distinguished Gentleman’s Ride-ot, aminek a helyszínét csak az oldalon előre regisztrált motorosok tudják meg. A dress code elegáns, lehetőleg valamilyen klasszikus vagy veterán motorral és kipödört bajusszal. Nőknek a bajusz nem kötelező. 

drg 2017

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük