HírekMotorokMotorozás

Elromlott a bojlered? Ne a 112-t hívd!

112 segelykero szamA 112-es segélykérő számot nagyon sokan hívják fel olyan ügyekben, amelyek finoman szólva, nem kívánnak semmilyen rendőri-, mentős-, katasztrófavédelmi beavatkozást. Emiatt készült el az a kisfilm, amely erre a problémára kívánja felhívni a figyelmet.

A statisztikai adatok szerint – melyek évek óta nem változtak -, évi 5 millió segélykérő hívásból 4 millió nem valós – ez az arány elképesztő. Annak érdekében, hogy valahogyan felébresszék az embereket Csipkerózsika-álmukból, az őrző-védő szervek egy kisfilmet készítettek.

Ha valaki felhívja a 112-t azzal, hogy például elromlott a bojlere, nem tudja a telefonja PIN-kódját vagy bajba jutott egy kis mókus, lehet, hogy éppen egy súlyos balesetet bejelentő veszít perceket emiatt. Életek múlhatnak ezen!

A központi segélyhívó rendszer 2014 óta működik, amelyhez a katasztrófavédelem 2016-ban, míg a mentőszolgálat 2017-ben csatlakozott. Az operátorok összesen 21 086 745 hívást kezeltek, amiből 75% fals volt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A 112-es szám és a segélyhívó központok munkája azért fontos, mert a mentőszolgálathoz, a katasztrófavédelemhez, már csak azok a hívások jutnak el, amelyek valósak, és indulhatnak a helyszínre segítséget nyújtani.

Ha baj van, a legfontosabb a gyorsaság, hiszen aki egy baleset helyszínéről telefonál, gyorsan elmondja a nevét, megadja a pontos helyet és elmondja, mi történt. Ekkor a kezelő már tudja is, hová kell továbbítania a hívást és indulhat a mentés.

Arra kérik tehát a lakosságot, hogy csak igazi vészhelyzetben hívják a 112-s számot! Azért, hogy igazán figyelemfelhívó legyen az üzenet az emberek felé, olyan filmet kellett készíteni, ami rögzül bennük vagy valamiért felkapják rá a fejüket. Azt hiszem, ez sikerült!

A fals hívásokról pedig, itt hallható egy összeállítás. Érdemes meghallgatni!

Forrás: 24.hu
Fotó: youtube

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük