fbpx

Kellemetlen időjárás, kellemes élmények

Már egész héten teljesen lázban égett a csapat a hétvégi kakasdi nyílt napra tervezett adománygyűjtés miatt.

Eleinte úgy volt, hogy csak hárman megyünk, aztán a végére egy komplett kis csapat állt készen az indulásra (Kriszta, Ceca, Morti, Orsi, én, és a végére még Mill is úgy intézte családi ügyeit, hogy velünk tarthasson). Sajnos az időjósok már napokkal a tervezett dátum előtt nagyon rossz hírrel szolgáltak, ugyanis országos esős, szeles időjárással kecsegtettek. De mivel olyan sokszor tévedtek már, Ceca, Morti és én talonba tettük a motorral való lesurranás lehetőségét.

Nem volt szerencsénk. Szombatra nem tévedtek az előrejelzéssel a meteorológusok! Esett az eső, fújt a szél, sőt néha nem is esett, hanem függönyszerűen szakadt. Elkeserítő volt a látvány, amikor reggel kikukkantottam az ebédlő ablakán, így akkor már világossá vált számomra, hogy mindannyian osztozunk az autók ülésein.

Nyolc órára terveztük az indulást a Nyugati pályaudvartól, de egy kicsit megkésve tudtunk csak útnak eredni, mert halaszthatatlan ügyünk akadt még előtte, de előre hangsúlyozom: nem mi voltunk a hibásak, hanem McDonalds bácsi! (Ezúton is bocsi Orsi és Morti – lehet, hogy erről az apróságról elfelejtettünk benneteket tájékoztatni átfagyott ábrázatotokat megpillantva.)

Az tény, hogy szombat lévén is nagy forgalomban evickéltünk ki Kriszta Suzukijával Érdig, ahol egy benzinkútnál csatlakozott hozzánk Orsi. Ekkor Ceca gyorsan kapott is az alkalmon, és meglógott a Suzuki hátsó üléséről, ugyanis átpártolt a Fábia anyósülésére. Mivel már eleve késésben voltunk, a gyors köszönésen, cigizésen és egyéb sürgető teendőink elvégzésén kívül nem is időztünk tovább, hanem útnak eredtünk Dunaújváros irányába, ahol Mortikánk csonttá fagyott testét terminátor mozdulatokkal betuszkolta Orsi autójának hátsó ülésére.

A 6-os úton az útjavítások lassítása ellenére röpke egy óra alatt Kakasdra értünk. Végig az égiekhez fohászkodtunk, hogy legalább Kakasdon ne essen az eső, de valamit nagyon nem jól csinálhattunk, ugyanis ott sem várt bennünket csak a megszokott kép: eső, eső és még több eső!

 

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x