fbpx
Hírek

Kéklámpás Napot tartottak Monoron

keklampas nap monorRendőrök, mentősök, tűzoltók munkájába nyerhettek bepillantást egy nap erejéig az érdeklődők Monoron. A gyerekek – legnagyobb örömükre – felülhettek a motoros rendőrök járgányaira is.

A rendhagyó Kéklámpás Napot a monori sportpályán tartották meg szeptember 8-án, szombaton. A Monori Rendőrkapitányság munkatársai mellett, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei, baleset-megelőzési szakemberei, és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is részt vettek az eseményen.

A rendezvény célja, egyértelműen az, hogy a laikusok testközelből ismerhessék meg azok munkáját, akik minden egyes nap, értünk kockáztatják az életüket.

Látványos bemutatók sorát vonultatták fel a szervezők, úgy mint kutyás bemutató, a motoros rendőrök produkciója, hasznos baleset-megelőzési tanácsok, a TEK szakemberei bemutatták BTR nevezetű szolgálati járművüket.

A gyerekek próbára tehetté tudásukat, a közlekedési szabályok ismerete tekintetében. A BIKESAFE program keretein belül, lehetőség volt a kerékpárok regisztrálására. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tonfacsoportja pedig bemutatót tartott.

A nap zárásaként, egy szimulált baleset helyszínén, komplex mentési akciót nézhetett meg a közönség.

Az ilyen napok, tényleg közelebb hozzák a veszélyes munkát végzők mindennapjait számunkra, s jobban értékeljük ezután azt, amit tesznek.

Forrás, fotó: police.hu

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x