CsajokMotoros csajok

Kabai-Tóth Eszter

kabai toth eszter 4Az én történetem 2008-ra nyúlik vissza, amikor megvettem életem első robogóját. A nagytestű Aprilia tette a dolgát, hozott – vitt, mindig beindult, és városon kívül is vitte a 80-at…

Eszter vagyok. Igazából csak idén óta erősítem a motoros csajok táborát. Mint sokaknak közületek, nekem is régóta dédelgetett álmom volt ez.

Visszatérve a robogóhoz, akkoriban fejeztem be a főiskolát, és kezdtem az első munkahelyemen, ahova jobb híján robogóval jártam. Meg is történ a baj, mikor előttem egy autó vészfékezett, én pedig mögötte satura fogtam a villámot, és olyan 40-nel eldőltem. A nyomvályús úton nem is volt nehéz.

Feltápászkodásomat követően derült ki, hogy az autós az útszéli dinnyeárus miatt gondolta azt, hogy hirtelen – bármilyen tükörbe nézés és indexelés nélkül – neki bizony meg kell állni. Pechemre viszont olyan szerencsétlenül dőltem el, hogy a bal térdemben ínszlagszakadást szenvedtem.

Szerencsére ez nem szegte kedvem, 2 műtét és 6 hónap táppénz után vártam a következő szezont, hogy gurulhassak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kis kihagyás után a vőlegényem beújított egy Honda Quadot. Hát nem kell mondjam, azonnal rá kellett üljek. Jött az újabb őrület. Ez körülbelül két évig tartott, majd végül külföldi munka miatt megváltunk tőle.

És idén utolért az igazi őrület.

Úgy történt hogy tavaly jármű nélkül maradtam. “Lábatlan” lettem. Aztán Januárban, egy hirtelen felindulásból beiratkoztam motoros suliba. Úgy voltam vele, most vagy soha!

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük