fbpx

Elmarad az INTERMOT, az EICMA és nem lesz motorépítő világbajnokság sem

Legalább 2021 tavaszáig nincs „AMD” világbajnokság

Június közepéig nem lehetett még semmi biztosat tudni, de az a hír, hogy az INTERMOT-ot 2020-ra törölték, nem okozott nagy meglepetést. Annak ellenére, hogy Németország jobban teljesíti a koronavírus-járvány kezelését (és így a gazdaságának irányítását), mint bármely más „nyugati” nemzet, ez azt is jelenti, hogy még októberben is tilos lesz  több mint 200 000 ember gyülekezése zárt belső térben.

És bár ez azt jelenti, hogy ebben az évben nem lesz AMD motorépítő világbajnokság sem, hiszen Kölnben lett volna a döntő az INTERMOT Customs kiállítás keretében. Robin Bradly az AMD magazin főszerkesztője azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy “száz százalékig támogatom ezt a döntést”.

Ahogy mondja, az AMD mindig is annak köszönhette sikerességét, hogy jól tudott alkalmazkodni a változásokhoz. Habár nagyon reméli, hogy 2022-ben valóban lesz INTERMOT és ezzel együtt motorépítő világbajnokság is, jelenleg úgy tervezi, hogy amennyiben a világ járványhelyzete engedi, 2021 tavaszán visszatér majd a világbajnokság valamilyen formában.

Mivel Lombardiában és ezzel együtt Milánóban is csak nemrég oldották fel némiképp a korlátozásokat, és mégnem lehet tudni, hogy mi lesz ezek után, logikus volt az EICMA szervezőinek bejelentése is. Ezek alapján a 2020. november 3-8. közé tervezett 78. kiállítást eltolták egy évvel későbbre, így 2021-ben november 9-14. között rendezik majd meg a Rho Fiera Milano pavilonjaiban.

Az EICMA BoD elnöke, Pietro Meda kihangsúlyozta, hogy “a 2021-es kiállítás szimbolikus értéket képvisel, és reméljük, hogy ez segíti majd a rajongóknak és az egész motorkerékpár szektornak elfelejteni ezt a nehéz és kivételes helyzetet”.

Források: ANCMA, AMD, Kezdőkép: 123rf

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE Budapest Média Intézetében Kommunikáció és PR szakon, diplomamunkámat a Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 szavazás
A cikk értékelése
Feliratkozás
Értesítés
guest
0 hozzászólás
Inline visszajelzések
Összes hozzászólás
0
Kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Szólj hozzá!x
()
x