Helyszínelés élesben
A beszélgetés zárómondata egyébként az volt, hogy jó, hogy országszerte egyre több alkalom nyílik az ehhez hasonló beszélgetésekre. Ezekre mindenképp szükség van, és minden résztvevő várja a legközelebbi alkalmat, és a lehetőséget a többiekkel való együttműködésre.
A nap folyamán a motorosok vezetéstechnikai képzésen vehettek részt, ahol ezúttal a MotoM oktatói vezették a gyakorlatokat a Hungaroring tanpályáján. Egy másik helyszínen pedig a kerékpárosok tehették próbára ügyességüket. A nap végén a legügyesebbek ajándékokat kaptak. Eközben az egy nyomon haladó járműves balesetek csökkentése érdekében indított kampányhoz kapcsolódó, a Pest megyében 2006-ban bekövetkezett, egy nyomon haladó járműveket érintő baleseteket bemutató vándorkiállítás anyaga is megtekinthető volt.
A további program a kerekasztal résztvevői számára egy kis csúszkálással folytatódott. A Hungaroring csúszós utat szimuláló pályáján egy Volán busz utasaiként élhettük át a vizes, jeges és a havas aszfalt okozta útminőség változást. Szerencsére egy oktató vezette a járművet, ami a jeges pályán nemcsak keresztbe fordult, hanem többször is a felborulás határán imbolygott – legalábbis nekem, aki nem sűrűn utazom mostanában helyközi járaton, ez volt az érzésem.
Még több kép a galériában!A célegyenesben felállított baleseti helyszínhez visszatérve először fel sem tűnt, hogy a bemutatóhoz érkező helikopter már le sem szállt, és hogy időközben a motoros mentő is eltűnt. A jelenlévő rendőrök izgatottan telefonálgattak, majd kiderült, hogy a helyszínelési bemutatót egy valódi baleset miatt nem tudják megtartani, hiszen az összes egységet a helyszínre irányították. Végül Karancsi Zoltán, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője úgy döntött, hogy miután a sérülteket már elszállították, nincs akadálya, hogy az érdeklődők megnézzék a helyszínelést, csak ezúttal élesben.
Az újságírók és a különböző kategóriák megjelent képviselői tehát beszálltak a Volánbuszba, és a rendőrautókba, és rendőri felvezetéssel vonultunk a 3-as út 33-as kilométeréhez, Máriapócsra, ahol kedden délután egy autóbusz frontálisan ütközött egy személyautóval. A balesetben a személyautó két utasa meghalt, a busz utasai közül hárman súlyosan, heten könnyebben megsérültek. Azt hiszem, a látvány mindenki számára sokkoló volt. A 3-as főutat tobb óra hosszára teljes szélességében lezárták a helyszínelés miatt,a forgalmat pedig Gödöllő és Bag között az M3-as autópályára terelték. A rendezvény résztvevői, akár személyautóval, akár motorkerékpárral, valószínűleg sokkal óvatosabban vezettek haza.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |