Hírek

Három magyar csapat Európa legnagyobb energia-hatékonysági versenyén

STECO Shell Eco marathon 2A Szegedi Tudományegyetem STECO csapata is sikeresen vette a technikai vizsgálaton az akadályokat, mi több a versenybírák külön megdicsérték a jármű elektronikai rendszerének ötletes kialakítását, amelyben a fogyasztásnál a mért és a nem mért rész elválasztását nem elektromos, hanem optikai elválasztással oldották meg. A szintén prototípus elektromos kategóriában versenyző STECO a második próbálkozás során futotta a legjobb eredményét, s 214 km-t tett meg 1 kWh energiával.

A három magyar csapat idén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter fővédnöksége alatt vett részt a Shell Eco-marathon versenyen, aki a résztvevők teljesítményét méltatva elmondta:

„A magyar fiatalok idén is bebizonyították, hogy már egyetemistaként, sőt, középiskolásként is igen magas szintű mérnöki képességekkel rendelkeznek. Mindhárom csapat nagyszerű munkát végzett, biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudásuk legjavát adták. Teljesítményük jól jelzi, micsoda potenciál rejlik a magyar fiatalokban, miért is annyira keresettek a mi mérnökeink. Az innovációs minisztérium azon dolgozik, hogy idehaza és világszerte még nagyobb megbecsülés övezze a hozzájuk hasonló szakembereket, a magyar kreativitást. Gratulálok versenyzőinknek a tisztes helytálláshoz, és további szép sikereket kívánok nekik!”

A Shell Eco-marathon energiahatékonysági verseny a Shell egyik legfontosabb kezdeményezése, amely nemcsak a mérnöki tanulmányokat folytató diákokat hivatott kihívás elé állítani, hanem a jövő fenntartható mobilitási megoldásait is keresi. Bujdosó Andrea a Shell Hungary zRt. Igazgatóságának elnöke a rendhagyó megmérettetés kapcsán kiemelte:

SZEnergy Shell Eco marathon 2„A Shell Eco-marathon sokkal több mint egy egyszerű diákinnovációs verseny. Itt a diákok nemcsak egy életre szóló élménnyel gazdagodnak, hanem egy nemzetközi környezetben tesztelhetik tudásukat, amely teljesen új perspektívákat nyit meg előttük. Gratulálok a csapatoknak az elért eredményekhez, és remélem, számos hasznos szakmai ötletet gyűjtöttek, amelyek még sok-sok versenyre elegendő inspirációval szolgálnak majd.”

Összesítve a Shell Eco-marathon Europe 2019 eredményeit, a leghosszabb távot ismét a francia Microjoule-La Joliverie futotta, akik 2735 km-t tettek meg a belsőégésű motorral hajtott járművükkel. A városi koncepció elektromos kategóriáját is a franciák nyerték, a TIM UPS INSA csapat új rekordot állított fel 234.3 km/kWh eredményével. A prototípus kategória elektromos járművei között pedig ebben az évben a spanyol Eco-Dimoni csapat autója bizonyult a legenergiahatékonyabbnak, és 888 km-t tett meg 1 kWh energiával.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A magyar csapatok autóit idén a Supernova Intertrans Kft. szállította.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük