Hírek

Három magyar csapat Európa legnagyobb energia-hatékonysági versenyén

SZEnergy Shell Eco marathon 1Izgalmakkal teli Shell Eco-marathon versenyt tudhatnak maguk mögött a magyar diákok – Európa legnagyobb energia-hatékonysági versenyét tartották Londonban 2019 július 1-5. között.

Idén három magyar csapat vágott neki az immár 35. alkalommal megrendezett diákinnovációs versenynek, hogy egy teljesen új pályán mérje össze autóépítési tudását a kontinens legjobbjaival. Az ötnapos verseny során a csapatok azon dolgoztak, hogy minél messzebbre jussanak el 1 kWh energiával vagy 1 liter üzemanyaggal.

A Shell Eco-marathon Europe 2019-en összesen 28 ország 140 csapata sorakozott fel a rajtvonalnál saját építésű autójával. Az idei verseny nemcsak az ismeretlen versenypálya, hanem a szokatlanul meleg idő miatt is rendkívüli kihívások elé állította a diákokat, akiknek a hőségben az autók hűtését is meg kellett oldaniuk.

A megmérettetés során a csapatoknak összesen négy lehetőségük volt, hogy mért kört fussanak, amelyek közül a legjobb számít végső eredménynek. Egy próbálkozás alatt 11 kört, összesen 16 km-t kellett teljesíteniük a legkevesebb energiafelhasználással.

A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata kiválóan indított, és új, elektromos autójával az elsők között ment át a technikai vizsgálaton. A végső 165 km/kWh eredményt már rögtön az első futamon elérte a csapat, amely után a jármű futóművét is kicserélték a hatékonyság fokozása érdekében, azonban sajnos már nem sikerült tovább faragniuk energiafelhasználásukon. A győri diákok így is büszkén tértek haza, hiszen az első alkalommal induló, új autójuk rendkívül szoros versenyben hatodikként ért célba a városi autó kategóriában.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kando Electric Shell Eco mararthon 1Az egyetlen magyar középiskolás csapat, a kecskeméti Kando Electric számára már a technikai vizsgálat kalandosan indult, ahol az akkumulátor rögzítését kellett utolsó pillanatban módosítania a csapatnak a prototípus kategóriában induló járművén. Ezután az első próbálkozásnál a vezérlés váratlan meghibásodása okozott fejtörést a diákoknak, amelyet szintén sikerült elhárítaniuk. Végül minden a helyére került és a KSZC Kandó Kálmán Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának csapata 362 km/kWh teljesítménnyel zárta a kihívást.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük