EseményekMotorverseny

Gál Lili #4 – Magyar siker a szlovák bajnoki motokrossz sorozatban

gal lili szlovak bajnoksag 2018 13Az elmúlt két hétvégével lezártuk a bajnoki sorozatot. Nekem picit más volt a „vakáció”, mint a megszokott, de nem cserélnék senkivel.

A családi nyaralást megszakítva csütörtökön hazaindultunk, hogy fel tudjunk készülni az utolsó két, mindent eldöntő versenysorozatra. Először a motor esett át egy teljes generálon csapatunknál a Yamaha Fehér verseny garázsában, majd péntek reggel edzői segítséggel Déczi Baluval elindultunk a hosszú hétvégére.

Aznap délután már Szlovákiában edzettünk egy nemrég átalakított pályán a forró nyári napsütésben, majd utunkat az első célállomás felé vettük. Szombat délelőtt még tartottunk egy sétát a Tátrában a magaslati levegő felfrissülését kihasználva.

„SLOVENSKÉ PRÁVNO”

Délután elsőként érkezve a depóba elcsodálkoztunk, hogy a tavaszi verseny után nem csináltak semmit a pályával. Úgy maradtak a gödrök, padkák, le- és felugrók. A nagy asztalok eldobóit lehúzták, ami szedte az elmúlt versenyen az áldozatait. Nem is értettük, hogy lehet ott junior bajnoki futamot rendezni, ahol tavasszal a sok baleset miatt félbeszakították a versenyt…

gal lili szlovak bajnoksag 2018 4Sajnos ez meg is adta a hangulatot a másnapi versenyre. Reggel persze belocsolták a kőkemény pályát, úgyhogy az edzésen inkább csak korcsolyáztunk, mint motoroztunk. Nem is sikerült az időmérő, csak a 3. lettem. Ami a start helykiválasztásánál nem okozott problémát, hiszen már csak 7 női versenytársam maradt az év végére.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az első futamban nem sikerült jól a rajtom, örödiknek sikerült csak elfordulnom a leugró előtt. Tojáshéjakon lépkedve vette az egész mezőny az akadályokat, kanyarokat a beáztatott pályán. A vezető motoros el is csúszott az egyik kanyarban, így sikerült a 4. helyre kerülnöm, majd körről-körre, ahogy felmotoroztuk a pályát kezdtünk nagyobb tempót motorozni.

gal lili szlovak bajnoksag 2018 6Sajnos ilyenkor eléggé egynyomos lesz a pálya és nehéz így előzni, de hát ezért hívják motokrossznak. A futam végére sikerült még egy helyet javítanom, de többre már nem volt idő a 7 kör alatt.

A 2. futamban, már száraz pályán jó rajtot tudtam venni és a vezető motor mögött fordultam el. Két kör után a gödrös pályán kijött a nagyobb motorok előnye, és nem bírtam tartani a pozíciómat. Visszaestem a 3. helyre, és ott is intettek le. Az edzőm és én is úgy éreztük, hogy ezen a napon kiadtam magamból mindet, ami most erre volt elég. 40 ponttal és egy bronzéremmel jöttünk haza, így az utolsó versenyre 16 pont hátránnyal indultunk a bajnoki sorozat döntőjére.

 

Lapozz a következő oldalra! 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük