Füles nélkül a forgalomban
A bátorságunkat, és a „mit tanultunk eddig” dolgot hivatott tesztelni a mai motoros óra. Kísérő autó nélkül indultunk a forgalomba.
Egyik bajtársammal, kitörő örömmel és félelemmel konstatáltuk, hogy István egy robogóval fog mögöttünk haladni, mint kísérő.
Még mielőtt bárki, bármit mondott volna, rögtön közöltem, nem én megyek elöl az első próba útvonalon. Mint rendes úriember, a kolléga persze magára vállalta a nemes feladatot.
Főleg, mivel a tájékozódási képességem nem valami fényes, hiába mondta el István, hogy melyik útvonalon megyünk, biztosan rossz helyen fordultam volna le valahol…
Kikerekedett szemekkel néztem rá, amikor sorolta az utcákat, és főbb támpontokat, hol kell pontosan motorozni… Szóval, oktatónk is jobbnak látta, ha a srác megy elöl, én mögötte, és végül a robogó zárja a konvojt.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Elindultunk. Fura volt a csend, és az utasítások, a rádió recsegésének a hiánya. Szépen haladtunk, és csak nagyjából sejtettem, mit ronthatott el az előttem haladó, és mit jómagam…
Megálltunk a postánál, hogy megbeszéljük a továbbiakat, és az elkövetett hibákat.
Még most sem tudtak rávenni, hogy elöl menjek, mivel nem voltam hajlandó rossz helyen lekanyarodni, majd pedig bolyongani Szentendrén… Mivel, erre szokták mondani az oktatók, hogy majd visszatalál a sulihoz az elveszett bárányka. Hát nem!
Megelőzvén a bajt, teljesen jól éreztem magam középen haladva. Az óra végére úgy megszoktam a csendet a fülemben, hogy fura volt csak a közlekedés zaját hallgatni.
Háromszor jártuk végig ugyanazt az útvonalat, mindig megbeszélve az ügyes-bajos dolgokat, hogy végül majdnem tökéletes legyen. Tetszett, hogy mennyire rákattantunk erre a pár utcára.
Imádtam a főúton menni, és a szép, íves kanyarokat bevenni. Az egyik lámpánál mindig azon imádkoztam, hogy csak legyen full zöld hullámunk, mert utáltam az emelkedőn megállni, és persze elindulni…
De, végül, épségben megúsztuk ezt az órát, és egészen más érzésekkel mentünk a HÉV-hez. Milyen jó „egyedül” motorozni…
