MotorokMotorozás

Forradalmi gyakorló tréning

Safety-Hungary TréningAz október 23 igen jeles esemény, de nálam el lett cseszve eredendően a dolog ott, hogy a töriórán két verzióját tanultuk anno, mert akkor még nem volt tisztázott, hogy az érettségire majd melyik verziót kell előadni az elnöknek.

A módszerváltás után még jó ideig nem bírták eldönteni, mikor is merjék lecserélni az iskolai törikönyvekben a sztorit. No, innentől már minden tiszteletem akárkiké is, akármit is hajtottak végre, de a családi elbeszélések meg egy harmadik verziót is mutattak, tehát inkább hagyjuk… a győztesek, a vesztesek, meg az átlagember is másként élte meg.

Minden esetre a piros betűs napok főként azért is jók, mert kap egy szabad napot az ember… mindig az utódok járnak jól! Hála a jó időnek és a négynapos hétvégének, 8-an voltunk a tréningen, és ahogy kikérdezgettem a résztvevőket, jelentős részük nemrégiben kezdett el, vagy újrakezd épp motorozni. Ez tök jó, a népek nagy részéhez eljut a lehetőség, és van igényük is rá! Tökre örültem, hogy ebéd közben egy olyan srác ült velem szemben aki 50 cm3-ről 600-ra ülve felismerte a veszélyforrást, és remélhetőleg ő már nem fog a szalagkorlát alatt kikötni (mint anno én tettem 125-ről 750-re ülve).

Ráadásul jó idő is volt, tehát elmehettem a Safety-Honda gyakorló 1. tréningjére.

A kétnapos 1. szintű Safety-Hungary vezetéstechnikai tréning feladatai:

  •  egyenes szlalom,
  •  eltolt szlalom,
  •  hirtelen kikerülés (Rudolf rénszarvast jelképező bójával),
  •  Budapest útszimulátor, gerendán lassú haladás,
  •  lejtőn megállás, megfordulás (némi pocsolya nehezítéssel),
  •  vészfékezés,
  •  kanyarodás,
  •  ezek kombinációjának pályája.

Januárban, az év elején voltam az egyes szintű alap kétnapos tréningen, és hát no, akárki akármit is mond, az akkor nagyon jó volt év elején, és próbáltam az újonnan felszedett tudást év közben végig kamatoztatni, de azért az csak kopott. A leghasznosabb a hirtelen kikerülés volt számora, idén nyáron kétszer is megleptek úgy stoptábla mögül kihajtva, hogy szerintem ez a szituációs gyakorlat sokat segített rajtam.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük