Forgalmi vizsga
Az ominózus napon, az ilyenkor szokásos egészséges félsz, izgalom motoszkált bennem, egy plusz idegesség-lökettel megspékelve.
Már halálra bosszantottam mindenkit, azzal a tévképzetemmel, hogy biztosan ugyanaz a vizsgabiztos lesz ott a forgalmi vizsgánál, mint aki a rutinon először megbuktatott.
Ezt a berögződésemet nem csak a barátaim, hanem az oktatóm is hallgatta egészen unásig. Mindig csak legyintettek egyet, hogy nem is én lennék, ha nem stresszelném agyon magam valami ilyesmin…
Csak az a baj a hasonló esetekben, ha beigazolódnak, és azt tudja mondani az ember, a megdöbbenéssel átitatott félelemben tobzódva, hogy „ugye megmondtam”. Amikor megkérdeztem az oktatómat vigyorogva, ki lesz a vizsgabiztos, és kényszeredetten visszamosolygott rám, már éreztem, nem stimmel valami. És kimondta: „Igen, ő lesz az.”
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Már láttam az urat, amint pár szót beszél távolabb, az egyik oktatóval és nevetnek valamin. Összeszorult a gyomrom rendesen… Még volt egy kis idő a kezdésig. Próbáltam leállítani magam a saját hülyeségeimről, de ilyenkor már nehéz. Csak akkor megy, amikor átlépek egy bizonyos holtpontot. Ez akkor történt meg, amikor a motorok mellett álltunk, a személyi igazolványunkkal és a vizsgalapunkkal a kezünkben.
Az adatok egyeztetése után elmondtuk az indulás előtti teendőket, és közben persze el is végeztük az ellenőrzéseket a vasakon. A vizsgabiztos elmondta a szabályokat, a megmérettetés menetét, majd beszállt oktatónkkal az autóba, és induljon a banzáj…
A pomázi rutinpályáról startolva, Szentendrére vettük az irányt. Amint beértünk a városba, már kaptuk is az utasításokat a fülesben, a megszokott módon, ahogyan a gyakorló órákon zajlott.
Minden rendben ment, sikerült feloldódnom, mert a forgalomra koncentráltam teljes egészében. Az egyik macskaköves utcába kanyarodtunk, ami már ismerős volt, és tudtam, hogy merre fogunk tartani, és hová jutunk ki. Megnyugodtam, ahogyan végig gondoltam a dolgokat.
Egy olyan kanyar következett, az egyirányú utcában, ami ugyebár beláthatatlan volt. Nyugodtan haladtam, vissza-visszapillantva a hátam mögött lévő társamra, és az oktatónk kocsijára. Hirtelen, a kanyar után, két autó állt egymás mellett, szabálytalanul, ugyanis ismerősök lévén, beszélgettek egymással a vezetők.
Hirtelen befékeztem, visszavettem kettes fokozatból egyesbe, de ekkor kicsit már a két kocsi közé keveredtem. Nem fértem el, bár látszólag azt gondoltam… Visszatolattam a macskaköves emelkedőn, és biztosra vettem, hogy megbuktam.
A vezetők nem győztek elnézést kérni, míg kivártuk, hogy arrébb álljanak. Bennem már régen eltört minden, és ilyen esetekben úgy működöm, hogy se kép, se hang, mint egy reményét vesztett szerencsétlen.
Mentem tovább, bár nem tudtam, minek. Jó, gondoltam, visszaviszem a motort Pomázra, ott közlik velem, hogy nem sikerült a vizsga, mert rosszul döntöttem. Azon forogtam magamban, hogy a másodperc törtrésze alatt, a lehető legnagyobb hülyeséget csináltam: nem álltam meg időben, mert azt hittem, hogy elférek egy hajszál híján a két autó között.
Hirtelen, a valóság zökkentett ki a sötétségből a fejemben, ugyanis egy emelkedőn lévő kereszteződésnél, átmentem egy piros lámpánál, ami a zebra előtt volt. A zebra után álltam meg, így nem láttam, mikor vált át a lámpa zöldre. Ott még jobban elsüllyedtem…
A társam biccentett, amikor indulhattam, és a főútra kanyarodva végre elindultunk a rutinpálya felé. Alig vártam, hogy leszálljak a motorról.
Amikor beértünk, a vizsgabiztos felvilágosított arról, hogy a két autóval történteknél semmi rosszat nem tettem, szabályosan jártam el. Azt sem vették észre, amiket én gondoltam, hogy ezt és ezt rontottam el. A piros lámpás dolog miatt nem engedett át az úr a vizsgán.
Azt érezte, hogy az autós dolog után nem stimmelt nálam valami, és milyen igaza volt. Beképzeltem magamnak, hogy megbuktam, és ezért hibáztam, mert figyelmetlenné váltam.
Elmondta, hogy nagyon jól vezettem, nem is értették az oktatóval, mi történt velem hirtelen, mert olyan lettem, mint akit kettévágtak, leromlott a teljesítményem minden téren.
Nagyon rendes volt a vizsgabiztos, átbeszéltük, mi volt pontosan a bajom, és azt mondta, legközelebb ne csináljak ilyen hülyeséget magammal. Bántott az egész, de nem tudtam mit tenni, kivártam a két hét múlva következő, második lehetőséget.
