Fékjavítás és lánccsere – lezajlott a második szervizszakkör
Kellemes környezetben, családias hangulatban zajlott szombaton a második szervizszakkör a lánc és a fékek bűvkörében.
Szombaton kissé borongós időjárásban indult a második Műhelytündérek Szervizszakkör az AtnoForge műhelyében. Ennek különösebb jelentősége csak annyi volt, hogy az országosan beígért eső miatt mindössze egy résztvevő érkezett motorral, így ezúttal is elmaradt a saját motorok bütykölése, ahogy az előző alkalommal is, amikor pedig a tél miatt kellett a motoroknak otthon maradniuk.
Az ebéd utáni kissé punnyadt hangulatot közös kávézással kezdük, ami majdnem úgy sikerült, mintha otthon kávéztunk volna. Mivel a műhely kávéfőzői épp előző nap hibásodtak meg, maradt a klasszikus kotyogós módszer. Végül kicsit híg volt, kicsit gyenge, de legalább a hangulatot felmelegítette.
Az első téma a fékek típusai, és a karbantartásukkal kapcsolatos tennivalók voltak. Szerencsére a műhelyben mindenféle bontott féknyergek és munkahengerek meg egyéb alkatrészek is fellelhetőek, így nem kellett szétkapnunk egy motort sem. Végigvettük, hogy a fékeknek milyen típusai vannak, mit kell tudni a tárcsafékről és a dobfékről, és azt is megbeszéltük, hogy kinek milyen motorja van és azon milyen a fékrendszer.
Norbi, aműhely tulajdonosa lelkesen szétkapta a saját motorját, hogy megmutassa, mennyire egyszerű egy fékbetétcsere, és azt is elmagyarázta, hogy a fékfolyadéknak pontosan mi a szerepe. Több trükköt is tanultunk, amit csak az tudhat, aki napi szinten foglalkozik motorszereléssel.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A második téma a lánc és annak karbantartása volt. Láthattunk igazán elkopott lánckerekeket és több különböző motoron megvizsgáltuk, hogy az egyes gyártók mennyire más technikákat alkalmaznak például a láncfeszítésre.
A hátsó kerék kiszerelése is szemmel láthatólag megoldható egyedül is – legalábbis Norbi motorján – de mi egyöntetűen azon az állásponton helyezkedtünk el, hogy ha nem muszáj, ennek nem állnánk neki egyedül egy útszélen (vagy a sivatagban).
A rengeteg új információnak köszönhetően az utolsó témát, az izzócserét ismét csak érintőlegesen vettük át, de már így is fél órával túlfutottunk a három órán. A következő alkalommal biztos ez lesz az első téma, hogy többet ne maradhasson el.
Felmerült az ötlet, hogy a következő alkalmat hétköznapra szerveznénk meg, így a jó idő beköszöntével nem kellene lemondani egy motorozós hétvégéről és a család sem sínylené meg.
Te el tudnál jönni ha hétköznap szerveznénk a szervizszakkört? Melyik nap lenne a legjobb neked?