CsajokKiemeltMotorokMotoros csajokMotorozás

Faragó Rita – Hogyan lettem motorosok gyerekéből, motorosgyerek?

farago rita 1Motorosok között már nagyon régóta, körülbelül születésem óta vagyok. Mivel a szüleim mindketten motorosok, így nem csoda, hogy a motorok utáni szerelmem már kiskoromban elkezdődött.

Sziasztok, Faragó Rita vagyok, 14 éves. Most ősszel végre megvalósíthattam az egyik nagyon nagy álmom, mert megszereztem a jogosítványt kismotorra.

Az iskolában volt aki lenézett emiatt, voltak akik egyszerűen kiröhögtek, mert ilyen dologra költöttem a pénzem, de volt olyan is aki egyáltalán nem vette figyelembe, mert nem gondolta olyan nagy érdemnek ezt. Ellentétben a barátaimmal, akik nagyon örültek neki, hogy ilyenbe fektetek bele, és mindenben támogattak.

Sajnos a saját motorommal még nem mehettem, de egy kölcsönkért motorral már mentem egy-két karikát a városban. Nagyon élveztem a helyzetet, hogy a szüleim motorosok, mert valamilyen szinten „menőnek” gondoltam ezt. Soha nem fordult meg az a fejemben, hogy azt kérjem tőlük ne üljenek motorra.

Mindig megoldották a motorozást, soha nem éreztem azt, hogy emiatt kevesebbet figyelnének rám. Nagyon örülök annak is, hogy a szüleim barátai is motoroznak, mert így legalább van miről beszélgetnem velük! Nem mintha nem találnánk témát, de erről mindenkivel szívesen beszélgetek!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A családban is sokan motoroznak, emiatt is döntöttem úgy, hogy megcsinálom a jogosítványom.

A velem egykorúakkal ellentétben, nekem már nem annyira nagy újdonság ha motorral utazok vagy motorral jönnek hozzánk, mert akkor az nekem már „nem olyan nagy csoda”.

Lepd meg a szerelmed a CsamShop-ból Valentin napra

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük