Egyszer mindent el kell kezdeni! A motorozást is.
Gyerekkorom óta tetszettek a motorok, és ha csak rajtam múlt volna már azóta lenne jogsim, amikortól az jogszabályilag lehetséges. De természetesen a család, a barátok és ismerősök komoly hatást gyakorolnak még ilyenkor az ember lányára… mindenkitől azt hallgattam, hogy milyen veszélyes.
Ha előkerültek a motorosok egy beszélgetésben, az milyen más formában történhetett, ha nem horrorsztorikként, amik az „ismerősök ismerősének ismerősével” történtek meg. Ezek folytatásaként pedig a motorosok felelőtlensége, figyelmetlensége következett, és hogy mégis mit gondolnak magukról – bár ezzel a részével mindig úgy voltam, hogy az autósokra ugyanúgy rá lehetne húzni ezeket a jelzőket. Van, akire igaz van, akire nem. Nem mindenki idióta.
19-20 éves voltam, amikor először motoron ültem, és hogy őszinte legyek, azután úgy gondoltam, hogy az utolsó is. Egy ismerősömmel mentem át a Nyugatitól a Móricz Zsigmond körtérig, ami így nem tűnik olyan nagy durranásnak.
Csakhogy ez a „kedves” ismerős pontosan azok közé az emberek közé tartozott, akikről körülöttem korábban a beszélgetések zöme zajlott. Felelőtlen, figyelmetlen. Röviden tömören egy barom. Össze-vissza vágott be az autósok elé, hirtelen fékezett, egy autóval majdnem ütköztünk is (pár centin múlt). Remegve szálltam le mögüle, elköszöntem, aztán a fejemben egy pillanat alatt lekerült a motorozás a bakancslistámról.
Évekkel később férjem révén került elő újból a téma. Ő tizenévesen már segédmotoros jogsit szerzett, akkoriban motorozott is. Pár éve merült fel, hogy leteszi az „A” korlátlanra is a vizsgát, csak akkor a körülmények úgy hozták, hogy parkolópályára tettük a kérdést.
Persze sokat beszélgettünk róla, hogy milyen jó lesz majd túrázni – bennem azért elő-előtört a para meg a kétségek, de azt hiszem ő a világon az egyetlen ember, akiben totálisan megbízom. Így fejben elkezdtem ráhangolni újra magam.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A tavalyi korlátozások bevezetését követően mindketten itthonról kezdtünk el dolgozni, és ez az állandó itthonlét újból előhozta a témát. Szép lassan az is kiderült, hogy egész sokan vannak körülöttünk, akik motoroznak (kollégák, ügyfelek között is).
Decemberben elmentünk egy Yamaha szalonba az MT-09 Tracert megnézni férjemnek. Miután ő felült rá, győzködött, hogy üljek fel én is, nézzem meg milyen. Az első gondolatom: tuti, hogy felborítom, és dominó-effektussal jön velünk a körülötte lévő többi motor is… De próba cseresznye (azért az eladó és a férjem megfogta a motort két oldalról.)
Tetszett nagyon, de mellette azért félelmetes is volt. „Hogy lehet egy ekkora dögöt irányítani?” és hasonló kérdések tömege lepte el az agyamat, miközben a férjem az eladóval beszélgetett mellettem. Aztán az eladó közölte, hogy tudna nekem is megfelelő motort mutatni.
?!Nekem?! – egyenlőre arról beszélgettünk még, hogy én a férjem mögött lobogok majd, nem arról, hogy én vezetem! Na, de csak megnéztük. Egy MT-03-as. Kisebb, de legalább olyan vagánynak nézett ki, mint a nagytesója. Aztán ráültem, és belém csapott a villám. Ezt nekem találták ki! Miért ülnék én hátul, ha létezik rám szabott motor is? (Na jó ezt majd még kiderül, de szerelem volt első látásra.)
Hazaérve megbeszéltük, és én is beiratkoztam „A” korlátlanra.
Még decemberben sikerült mindkettőnknek jó áron motort találni: nekem egy MT-03-ast, és férjemnek egy MT-07-est. Még egyikben sincs 6000 km. A kicsi szalonmotor volt, a nagy pedig egy nyugdíjas bácsié, aki rájött, hogy már nem fog motorozni.
Január elejére végig csináltuk a KRESZ-tanfolyamot, de csak február 24-re kaptunk vizsgára időpontot – amit mindketten elsőre sikeresen vettünk.
Persze minden oldalról jönnek a kételkedő megjegyzések, hogy én tényleg fogok-e valaha motorozni. Nem vagyok az a „hűdemagabiztos” típus, bevallom. Biciklizni sem tudok, valahogy nem érzem jól rajta magam. De ha nem próbálom ki, akkor sosem tudom meg.
Időközben a felszerelést is megvettük, mert rutinra ugye már sok minden kell. Sokat beszélgettünk az eladókkal mindenhol. Többen is megerősítettek abban, hogy érdemes vezetéstechnikai tréningekre elmenni. Eredendően is tervbe volt véve, csak ugye a többségéhez már vizsga kell, hogy részt vehess rajta, legalábbis amiket mi találtunk.
Viszont a Szentendrei úti áruházban mondták, hogy létezik bevezető képzés is, ahol tényleg teljesen a nulláról elmondanak mindent, és megmutatják, hogyan is működik ez. Persze itthon a kocsifelhajtón már próbálgattam – kuplung, pici gáz, meg első fék, de ez ugyebár nem ugyanolyan.
Március 16-17-re jelentkeztem erre a bevezető képzésre, amit már nagyon várok. Szerencsére ők megkapták az engedélyt a tanfolyam megtartására a jelenlegi korlátozások alatt is, úgyhogy a visszaszámlálás elindult.
