KiemeltMotorokMotortesztek

Dögös vörös: Yamaha MT-03 2008 teszt

mt03 4364Jókedv és bulihangulat. Ez volt az érzésem, mikor átszáguldottam a városon a kisebbik MT nyergében.

Ezt a motort erre találták ki! A hétvégi túrát viszont nem mertem bevállalni vele. Mire hazaértem, a vigyor körbeért a fejemen. Sosem gondoltam, hogy egyszer örülni fogok a csúcsforgalomnak. A nagyközönségnek 2006-ban bemutatott, izgalmas külsejű egyhengeresnek most sikerült ezt nálam elérnie. Legszívesebben mentem volna „még egy kört”, mint a vidámparkban. Ám ezúttal be kellett érnem egy rövid kiruccanással a közeli cukrászdáig a hátsó ülésen. De még ezt is élveztem.

A Yamaha MT-03 modell bemutatásakor erősen hangsúlyozták az MT-01-gyel való rokonságot, sőt még a nevét is tőle örökölte a kicsike. Azonban az előbbiben egy 1700 cm3-es, 90 lóerős, V2-es szív dobog, utóbbi egy egyhengeres, 48 lóerős, 660 cm3-es hajtóművel büszkélkedhet. Talán ami utalhat a rokonságra, a két motor külseje. A vagány megjelenést hangsúlyozza az ülés alá felhozott kipufogódob is.

A tesztmotorunkat néhány extrával is felszerelték, ahogy egyébként az idei MT-01 tesztmodellt is. A Yamaha Hungária nem titkolt szándéka volt, hogy megpróbálja a nagy MT által biztosított hangulatot visszaadni a kistestvérrel. A kis fejidom, a bukógomba, a kézvédő és a hűtőburkolat önmagában semmit sem érne, ha nem lenne rajta az a dögös 2 az 1-ben, titánium Akrapovic rendszer. Nagyrészt ennek az érdeme a rég elfeledett, rosszgyerekes hangulat.

mt03 4338Az XT660R off-road modellből megörökölt egyhengeres hajtóművet a mérnökök a városi igényekhez igazították. Így lehetővé vált, hogy lámpától-lámpáig élvezeteseket gyorsuljon vele az ember, és viszonylag ritkán jusson eszébe, hogy a végsebességet is meg kellene mérni. De nem is baj. Sokkal szórakoztatóbb, ahogy a sorok között furakodva visszarúgunk egy sebességet, gyorsítunk, majd a szűkebb résznél, a gázt visszaengedve elenged néhány diszkrét galambot a kipufogó. Ez pont elég ahhoz, hogy a kánikulában elbambult sofőr észbe kapjon, és helyet engedjen.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Még több kép a galériában

Az off-road ősre utal a markolatvédő is, amit valamiért nagyképűnek éreztem ezen a modellen. A motor külseje ugyanis nem utal arra, hogy szeretné elhagyni a biztonságos, aszfaltozott utat, sőt én még a kátyúkat is jobban megéreztem, mint amennyire jólesett. Ezért aztán direkt kipróbáltam az MT-03-at „terepen” – azért hegyre nem mentem, de egy városszéli földút is megtette ebben az esetben. Az, hogy itt is jól elboldogultam vele, inkább a motor kis súlyának, és a könnyű kezelhetőségnek köszönhető, és nem annak, hogy ez lenne a kedvenc helyszíne.

Ahogy kiértem a városból, és hosszabb országúti szakasz következett, rájöttem, hogy az a vibráció, ami a városban az állandó akciózás mellett nem is tűnt fel – a dupla kiegyenlítőtengely ellenére – hosszútávon zavaró is lehet. Volt már szerencsém olyan motorhoz, amelyiktől egy hosszabb út után még hosszú percekig zsibongott az összes csontom, de főleg a kézfejem. Gyanítom, hogy ha huzamosabb ideig nagy fordulaton közlekednék vele, az MT-03-nak is sikerülne ezt elérnie.

mt03 4368

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük