KiemeltMotorbemutatóMotorok

Motor csak nőknek építve

roar wildcat 05Lehullt a lepel a történelem első, kizárólag nők számára megalkotott, sorozatgyártásra tervezett motorkerékpárjáról március 7-én Daytona Beachen. A ROAR Motorcycles telephelyén érdeklődők gyűrűjében mutatták be a vadmacskát, a WildKaT névre keresztelt kétkerekűt. Építője, Kathy Tolleson büskén mutatta be alkotását.

A ROAR Motorcycles 2008-ban a Daytona Bike Week idején nyitotta meg kapuit. A cég kifejezetten nők számára készített custom motorkerépárokat forgalmazott. Az eltelt idő alatt megbizonyosodtak róla, hogy néhány apróbb átalakítás mennyivel javítja a motorozás komfortját.

Az ülések alacsonyításával például a nők nem csak a lábukat, hanem a csípőjüket is használni tudják, amikor oldaltámaszról állítják fel a motort, illetve a talpuk kényelmesen leér a földre megálláskor. Az állítható kormány és a lábpedálok elősegítik, hogy menet közben ne kelljen nyújtózkodni, így a sofőr csak a motorozásra koncentrálhat.

 

Egy évvel ezelőtt még csak a tervei léteztek, mára pedig már valósággá vált a cég által a nők igényeihez igazított custombike. Nem csoda, hogy a cég vezérigazgatója és a motor építője, Kathy Tolleson büszkén újságolta az érdeklődőknek, hogy már ez év tavaszán megkezdődik a WildKaT sorozatgyártása. Reményét fejezte ki, hogy a motoros nők szerte az USÁ-ban mihamarabb hírt szereznek az új jövevényről, hiszen véleménye szerint nincs ennél könnyebben kezelhető motor.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A „modern veterán” stílusú cruisert egy 1200 cm 3-es Harley-Davidson motor hajtja. Egy teljesen egyedi vázba építették be, ami kényelmes az alacsony és a magas hölgyeknek egyaránt. A váz felfüggesztését úgy alakították ki, hogy az ülésmagasság 596.9- és 749.3 mm között állítható anélkül, hogy a sárvédőhöz hozzá kellene nyúlni. Ezáltal sokkal inkább testreszabható a motor, amitől persze még biztonságosabb is.

Kathy elmondta, hogy a legtöbb motor úgy van kialakítva, hogy azt a férfiak erősebb felsőtestéhez, és hosszabb végtagjaihoz tervezik. A WildKaT ezzel szemben ergonómiailag jobban illeszkedik a női testalkathoz. A keskenyebb tanktól az egész motor keskenyebb lett, a kormány állítható, a kuplung könnyen behúzható, a lábdeszkákat pedig bármelyik nő eléri.

Mindezek mellett számos kiváló minőségű alkatrészt tartalmaz a motor. A Chrome Ride Wright kerekeket alumínium kerékaggyal, és polírozott, rozsdamentes küllőkkel szerelték, amelyekhez életfogytig szóló garanciát adnak. A Hawg Halters négydugattyús, dupla féknyerkgek, a Daytona Twin-Tec EFI üzemanyagbefecskendező rendszer, a LED fényszórók, és a Dakota Digital multi-funkcionális műszerek mellé Super Trapp kipufogódobok, és Works Performance lengéscsillapítók járnak. A motor ára 22 970 $ (kb. 5 750 000 Ft).

A Vadmacskának olyan hatalmas sikere van, hogy már az elmúlt vasárnapi bemutató elejére megérkezett az első 25 megrendelés. Ezek a motorok várhatóan 6-9 hónap alatt jutnak el új tulajdonosukhoz. Minden egyes darab számozottan és dedikálva kerül az új gazdihoz. A ROAR a következő 25 darabot speciális kedvezménnyel, 1000 dollárral (250 000 Ft) olcsóbban kínálja, és ezek a motorok 8-10 hónap alatt készülnek majd el.

A WildKaT egy motorcsalád első darabja. A később bemutatkozó sportmotor fantázianeve StreetKaT lesz és a túra változat Lioness néven kerül majd a boltokba az Egyesült Államokban.roar wildcat 01roar wildcat 02roar wildcat 03roar wildcat 04roar wildcat 06

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük