HírekMotorbemutatóMotorok

Egy balesetforrással kevesebb: nem gyártanak több Segwayt

Segway túra BudapestenSzomorú,  hogy mire megtanultam a nevét, már ki is vonják a forgalomból azt a kétkerekű izét, amit a Segway cég a városi közlekedés megreformálására szánt.Először Prágában találkoztam ezzel a fura szerkezettel, amit a turisták lelkesen próbálgattak a főtéren. Néhányan voltak olyan bátrak, hogy kibérelték, és ezzel járták be az óváros nevezetességeit is. Később az egyéni közlekedés modernizálására szánt jármű maradt a turisták és a rendőrök kedvenc közlekedési eszköze.

Engem nemcsak a macskakövön való pofára esés gondolata tartott vissza attól, hogy menjek egy kört vele – tulajdonképpen teljesen elképzelhetetlennek tartom a mai napig, hogy ezzel közlekedni lehet. Persze láttam a saját szememmel, hogy másoknak megy… azt gondoltam, ez megint egy olyan hülyeség, amivel lehúzzák a turistákat. Nem is foglalkoztam tovább vele.

Aki esetleg nem tudná, hogy működik a szerkezet: a kétkerekű, széles deszkán egy bizonyos szögben kell egyensúlyozni ahhoz, hogy a jármű elinduljon. Ha nem sikerül megtalálni ezt a szöget, akkor abból nagy zakó lehet. Emiatt sok nagyvárosban be is tiltották a Segway PT-t.

Balesetek pedig történtek rendszeresen.

  • Tíz hónappal azután, hogy 2009-ben megvásárolta a céget, Jimi Heselden, az önjelölt brit milliomos meghalt, miután egy Segway-jel lezuhant egy 30 láb magas szikláról, nem messze a vidéki birtokától. 62 éves volt.
  • 2003-ban George W Bush elbukott a Segway-jel szülei nyári otthonában. Ő akkor szerencsére elkerülte a nagyobb sérüléseket.
  • 2015-ben egy operatőr belerohant Segway-ével Usain Bolt-ba, miközben a jamaikai sprinter a győzelmi körét tette meg a 200 méteres síkfutás után Pekingben. Bolt nem sérült meg, így később tréfálkozott ezzel az esettel.

Azt is kérdéses, hogy vajon a kitalálója miből gondolta, hogy ez a jármű egy jó ötlet. A nagyjából 5000 dollárt (másfél millió forint) kóstáló szerkezet igen kevés magánszemélynek lehet jó opció a városi közlekedésre. Egyébként is a városokban vannak lépcsők, aluljárók, járdák és macskakövek. Ezek leküzdése is kihívás egy ilyen Segway-jel.

A hatalmas áttörés, amire a kitalálója és a gyártója is számított, nem érkezett el. A társaság tavalyi forgalmának mindössze 1,5 %-át tette ki a Segway PT. Valószínűleg ez a csekély érdeklődés már korábban is látszott, ugyanis 2017-ben elkezdtek elektromos robogókat gyártani. Az utóbbi időben pedig a forradalmi közlekedési eszközeiről elhíresül cég az elektromos motorok piacára is megpróbált betörni és ott valószínűleg nagyobb sikereket arat, úgy döntöttek, hogy 2020. július 15-én befejezik a Segway PT gyártását.

 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Forrás: The Guardian, Fotó: 123rf, Keith Levit

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük