HírekMotorbemutatóMotorok

Ezt neked is látnod kell! – Elektromos motorkerékpárral bővül a Segway kínálata

segwa apex 01Nem is akármilyennel. Igazán tetszetős formába öntötte az új modellt a gyártó, így még azt sem lehet rá mondani, hogy béna elektromos akármi. Ellenkezőleg.

Béna, elektromos akármit elég sokat gyártott már ez a cég. Az elvetemült és egyben forradalmi közlekedési eszközeiről híres Segway most végre egy motoros szemmel is elviselhető projektbe fogott, és megalkotta az Apex névre hallgató modelljét.

Az amerikai cégnek nem ez az első próbálkozása motorkerékpár fronton. Korábban már hallhattunk elektromos terepmotorjukról és a hibrid hajtáslánccal rendelkező, a side by side kategóriába tartozó négykerekű gépeikről.

Az Apex megszületése előtt a Segway koncepciója az volt, hogy olyan személyszállító eszközöket hozzon létre, melyek amellett, hogy környezetbarátok, könnyen kezelhetők, és a gyaloglást felváltandó, megkönnyítsék használóik mindennapjait, leginkább a városi környezetben.

segwa apex 02A motorkerékpárok világa eddig ismeretlen terep volt számukra, de felszívták magukat információkkal, és olyan gépet alkottak, melyre ha ránézünk, nem tűnik első próbálkozásnak. Pedig az.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
Még több elektromos motor

Ahhoz, hogy ne nyúljanak nagyon mellé, és elkerüljék a csúfos bukást, egy igazi szupersport legendát, a Yamaha R6-ot vették alapul. A két motor közötti hasonlóság az idomokat nem szemlélve hamar feltűnik a fürkésző tekintetek számára.

Technikai részletekben is csak abban különböznek egymástól, hogy az Apex elektromos hajtása miatt egészen más alkatrészeket láthatunk a motoron, illetve nem láthatunk. Ilyen például a hűtőradiátor vagy a kipufogó rendszer.

Ha a beígért 271 Nm körüli nyomatékot ki tudják hozni az elektromos motorból úgy, hogy a motorkerékpár súlya 226 kiló fölé ne menjen, akkor egy igazi bestiát tudhatnak majd magukénak. Arról még nincs információ, hogy mikor juthatunk hozzá az Apexhez, de aki az elektromos járművek világát nyomon követi, egészen biztosan tudni fog róla. Addig lehet gyűjteni a lóvét, mert tuti, hogy nem lesz olcsó mulatság.

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük