HírekMotorbemutatóMotorok

Playboy-nyuszi ül a fűben – Kawasaki új modell bemutató

kawa07027948Az új modellek leleplezését már mindenki nagyon várta, hiszen nem hagyományos bemutatóról volt szó. Playmate lányokkal fűszerezett igazi kuriózumot láthattunk.

Február 27-én tartotta a DMC Kft. – a Kawasaki termékek hivatalos magyarországi forgalmazója – a 2007-es modellek hivatalos sajtóbemutatóját. A Hajógyári szigeten megrendezett eseményre késő délutántól érkeztek a meghívott vendégek. A média képviselői és a cég partnerei mellett meghívást kaptak a Kawasaki Klub tagjai is. Sokan elfogadták a meghívást és így közel 300 ember gyűlt össze este hatra.

A bevezetőben Tilla, a műsorvezető beszélt a motorokhoz fűződő kapcsolatáról. A motorozás, mint megtudtuk, nála kimerült a 3 kerekű Kawasaki zöld gyerekmotorokon, amit a helyszínen be is mutatott. A nagy gépek azonban a mai napig nagyon izgatják, különleges esztétikai élményt nyújtanak számára.

Balog János ügyvezető igazgató köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a jelenlévők elsőként láthatják Magyarországon az új modelleket. Nagy öröm volt számára, hogy a rendezvényre elfogadt meghívást a Kawasaki Motors Europe Kereskedelmi Igazgatója, Eric van Dijk Úr is. Az alaphangulatot egy függönyakrobata páros adta meg, akik 2 darab 6 méteres függönyön mutatták be számukat, mindezt a közönség feje fölött.

Még több kép a galériában

Az új modellek leleplezését már mindenki nagyon várta, hiszen a meghívón is szerepelt, hogy nem hagyományos bemutatásról lesz szó. Playmate lányokkal fűszerezett igazi kuriózumot láthattunk. A bemutatófilmeket és modellismertetőket követően Tilla minden egyes motorhoz egy-egy a 2006-os Playmate választás döntőjébe került lányt hívott fel a színpadra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A KLX 450R terependúrot Sónyák Szilvi, a VN 900 Customot Beke Ivett, a Versys túra endúrott Metzger Viki (aki ugyan 2007-ben fog indulni a Playmate választáson, de a sikere már most garantált), a Z750 és Z1000 naked bike-okat Voksán Virág és Oláh Viki, a Ninja ZX-6R versenygépet Cser Franciska, az 1400GTR szuper túrázó modellt Márki Zsuzsi leplezték le a meghívottak elismerő pillantásai és villanó vakui előtt.

A hét Playmate közös fotózása után a meghívottak birtokba vehették a színpadot, és kipróbálhatták a motorokat. Az este 10 óráig tartó rendezvényen így mindenkinek alkalma volt közelebbről is szemügyre venni kedvenc motorját, kedvenc modelljét.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük