CsajokMotoros divat

A Shoei is beszállt a nőkért folytatott versenybe

shoei rf100A rózsaszín mindössze egy-két éve borzolja az „igazi” motorosok idegeit. Eleinte, ha egy nő ekképp szeretett volna kitűnni a matt fekete motoros világból, kénytelen volt házilag gyártani magának valami színeset.

Most már nem kell otthon összefestenie a berendezést senkinek. Az alapszínek mellett megjelentek a pasztell árnyalatok, és ezek között a nőiesnek szánt rózsaszín vezet. A kevésbé ismert cégek után lassan a nagyobbak is ringbe szálltak, és idén már az egyik vezető bukósisak gyár is beszállt a cuki sisakok versenyébe.

A Shoei 2007-es kollekciójában ugyanis felbukkant egy kizárólag nőknek szánt modell. A népszerű RF-1000 új grafikát kapott ebben az évben. Az új „Flutter” (lebegés, szárnycsapkodás) fantázianevű fényezés egy pillangót ábrázol rózsaszín és fekete motívumok között. Mivel maga a pillangó sem nem nőies, sem nem férfias szimbólum, a gyártó azt reméli, hogy a mintát az erősebb nem is megkedveli majd – de inkább a királykék alapszínben.

Az RF-1000 egyébként a Shoei egyik technológiailag legfejlettebb modellje. Formája aerodinamikailag tesztelt, kivehető, illetve állítható az arcpárnája, szellőzőnyílások vannak a homlokánál és az állánál, a levegő eltávozását pedig hátul és a tarkón lévő nyílások segítik. A Shoei sisakok a legfejlettebb, és legjobb minőségű anyagokból készülnek, emiatt a legkönnyebb sisakok egyike (1610 g XL-es méretben). A napellenzőt könnyedén el lehet távolítani szerszámok nélkül is.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük