Dereng valami
Az első forgalomban lévő káosz után, azt gondoltam, ez már mindig így lesz: nem fogok emlékezni semmire.
Persze, a sors ismét rácáfolt a feltevésemre. Szerencsére – ahogy vesszük… Ugyanis, már kezdett enyhülni a káosz-elméletem.
Amikor a motoros sulihoz értem, készen arra, hogy belevessem magam a forgalom rejtélyes erdejébe, örömmel láttam, nem egyedül leszek. Ráadásul az illető hölgy, Boróka egy igazán kedves leányzó volt. Ő is a nulláról kezdte a motoros ismereteket, mint jómagam, de neki már volt autós jogosítványa.
Beöltöztünk, majd felültünk a motorokra, indulásra készen. Vártuk, hogy István mikor szól a fülünkbe, csapjunk a lovak közé…
Boróka ment elöl, aminek nagyon örültem, mert őt kevesebb meglepetés érheti, mint engem, gondoltam akkor. Persze, indulás előtt elmondta István, hogy nem vagyunk összenőve Borókával, tehát ne másoljam azt, amit ő tesz, és nem kell minden áron utána mennem.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Ó, gondoltam, már miért tennék ilyet?! Na, de, amikor a forgalomban van az ember lánya, és feszülten koncentrál, minden megtörténhet… Mármint ezt most a hülyeségre értem…
Egy ideig rendben ment minden, követtem Borókát, figyeltem, mit hogyan csinál. Csak erre kattantam rá. A környezetemre csak akkor eszméltem, amikor Istvánt hallottam a rádióban, hogy mire „kellett volna” figyelni, oldalra lesni egyáltalán…
Hopsz, egy gyalogos éppen le akart lépni a zebrára, tehát meg kellett volna állni, és elengedni. A kis macskaköves utca elején, ahová bekanyarodtunk, egyirányú út tábla volt kitéve. Tehát, az utca végén úgy kellett volna balra kanyarodni, hogy a bal oldalra sorolunk be.
Borókának is más volt megszokni a motorral való közlekedést az autó után. Elmondta, hogy ami már az autónál ösztönösen jön, arra a motornál nem tud odafigyelni. Sokszor koncentráltunk mindketten a technikai dolgokra. És általában ilyenkor követi el az ember lánya a hibát, hiszen a körülötte lévő történésekre nem eszmél kellő időben.
Miközben szépen haladtunk, eddig viszonylag elkerülve az oltári baklövéseket, hát én csináltam egyet. Boróka még éppen átfért a zöld lámpánál, de amikor én már odaértem, pirosra váltott. Még meg tudtam volna állni hirtelen fékezve, de nem ezt tettem… Áthajtottam a piros lámpánál. Azt nem tudom megmagyarázni, hogy miért, és a másodpercre sem emlékszem, amikor így döntöttem.
Szerencsém volt, hogy nem indult el még senki más az ellenkező irányból…
A motoros iskolához visszaérve, az lüktetett a fejemben, hogy milyen hülye vagyok. Ostoroztam magam, de már nem tudtam változtatni a dolgokon. István elmondta a hibákat, mire figyeljünk legközelebb, és persze leteremtett a piros lámpa miatt.
Még másnap is azon forogtam, miért csináltam ezt a veszélyes melléfogást, de nem tudtam megérteni. Egy hirtelen, buta döntés volt, amit soha többé nem teszek.
