Dark Metal Svédországból
A dark metalt sokan azért nem szeretik, mert tele van nevetséges pózzal, depressziós az egész, ráadásul a zene sokszor még unalmas is.
Na, a Katatonia, hiába, hogy ebbe a stílusba tartozik, mégis az üdítő kivételt jelenti. Igaz, hogy zenéjükben az örömöt még keresve sem lehet megtalálni, de olyan lendülettel adják elő szomorú muzsikájukat, hogy nem feltétlen akarja a hallgató kapásból felvágni az ereit utána, inkább kiutat kezd keresni bánatából. Nagyban köszönhető ez a hardcore felől érkező Daniel Liljekvist dobosnak, aki nem tudta (vagy nem is akarta) gyökereit eltépni, és olyan lüktetést vitt a Katatonia zenéjébe, ami ebben a műfajban szokatlan.
A svéd zenekar 1991-ben alakult, 1993-ban adták ki első nagylemezüket, amin még végig károgó ének van, de ez már a sokak szerint legjobb lemezükön, a Brave Murder Dayen kezdett eltűnni, a hármas Discouraged Oneson pedig már kizárólag tiszta ének hallható. Innentől kezdve már csak csiszolták a megtalált stílusukat, tavaly pedig kiadták a nyolcadik nagylemezüket Night Is The New Day címmel. Ez kicsit lágyabb lett, mint az eddigiek, több az akusztikus témázgatás, és talán pont emiatt lett lebegősebb és nem annyira sötét az egész. Ettől persze a nap még mindig nem látszik számukra, csak éppen már nem olyan vastag a felhőréteg, ami takarja.
Tavaly kiszállt a zenekarból két régi tag (Fredrik Norrman gitáros és Mattias Norrman basszusgitáros), de az alapítók (Jonas Renkse énekes és Anders Nyström gitáros) természetesen maradtak, és sessionzenészekkel vágnak neki az idei túrának, amibe Budapest, egész pontosan március 29-én a Dürer Kert is beletartozik. Szeretnek hozzánk járni, mint ezt már többször is bizonyították, ezért szinte biztos, hogy ezen az estén is hangulatos koncertet adnak majd nekünk.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |