fbpx

Dakar 2015 – Laia Sanz az élmezőnyben

laia sanz dakar 2015 04A negyedik napon célba érkezett 115 motoros között Laia Sanz a 8. helyen végzett, így a spanyolok büszkesége az előkelő 12. helyen szerepelt összesítettben.

 

A nem mindennapi csaj tavaly is remekelt, de mostani helyezése sokkal előkelőbb. Reméljük, a verseny végéig megtartja pozícióját, vagy talán még javít is rajta. A most 30 éves motorversenyző eltökélt szándéka, hogy a maximumot hozza ki magából. Már negyedik alkalommal vesz részt a Dakaron, de emellett számos versenyen is próbára teszi magát év közben is.

Laia mögött a mezőny legambiciózusabb csapata, a Honda HRC áll, így annak tagjaként biztos lehet abban, hogy csapattársai mindent megtesznek azért, hogy ő is a legjobb eredményekkel zárhassa a versenyt. Idén egy Honda CRF 450 Rally nyergében láthatjuk.

Honfitársa, a szintén spanyol Rosa Romero Font a negyedik nap után a 97. helyen végzett a KTM 450 ECX versenygépével. Romero a Himoinsa csapat zászlaja alatt igyekszik célba érni. Remélhetőleg idén szerencsésebb lesz, és nem kell idő előtt feladnia a versenyt.

A quadosok amazonja, a francia Camelia Liparoti a versenyben maradt 32 quados között a középmezőny alján, a 18. helyen ért célba szerdán. 29. helyen fejezte be az aznapi etapot a chilei Paula Galvez, akinek nagyon nagy szurkolótábora van hazájában. Érte is izgulhatunk az elkövetkező napokban.

Hogy magyarjainkról se feledkezzünk meg – bár magyar csajokat nem láthatunk egyik kategóriában sem – meg kell említeni Dési Jánost, aki a motorosok középmezőnye felett, az 56. helyen áll összesítettben. A rendelkezésre álló információink szerint a magyar autós csapatok közül a Sebestyén Sándor, Bognár József, Jargalsaikhan Damdinbaljir alkotta hármas a harmadik napon még a 98 versenyben maradt autós között a 69. helyen beért a célba, így ők versenyben maradtak.

A másik magyar csapat (Szaller Zoltán, Farkas Nándor és Laklóth Aladár) ekkor már nem szerepelt a célba érkezettek listáján, így valószínűleg feladni kényszerültek a versenyt. Szallerék a második napon a 131 befutó között a 121. helyen végeztek, de a harmadik napon már ők sem értek célba.

A további napokban Argentínát elhagyva már Chile nyugati területén halad a Dakar mezőnye, majd a motorosok és a quadosok egy pihenőnapot tartanak Iquique-ban január 10-én.

Ajánlom másoknak is

Lepd meg a szerelmed egy páros motoros karkötővel Valentin napra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x