Csajok a motoron 1960-ból
Bizony, a cikk anyáinkról, nagyanyáinkról szól. Azokról a dögös motoros lányokról és asszonyokról, akikről hébe-hóba az Autó-Motor Magazin is megemlékezett annak idején. Megtudhatjuk, mi foglalkoztatta 50 esztendővel ezelőtt a motoros nőket, mit ajánlott nekik a szakmai világ, hogyan élték meg a motorozást.
Napjainkhoz képest fontos különbség, hogy akkoriban nem különült el egymástól a motoros és autós nők világa. Maga a tény számított: fehérszemély a volán/kormány mögött. Azok a nők, akik többre vágytak társaiknál, kipróbálták magukat autóban és motoron is.
A szocialista vas és acél országában a hatalom mindent propagált, aminek köze volt a gépekhez, így az autózás, motorozás, versenyzés műfaját is. És, mivel azt is hirdették, hogy egyenrangúak a nők a férfiakkal, nekik is kínáltak (természetesen könnyebb) motorokat, mopedeket.
„Tudja, mi a Jawetta?” – harsogta az új moped reklámkampánya.
„Vonalai kecsesek…, legömbölyített benzintartályocskáját a hagyományos helyen hagyták, de szem előtt tartották, hogy ne csak nadrágos, de szoknyás vezető is használhassa.”
Rangos eseménynek számított 1960-ban a Nőtanács és az Autóklub által megrendezett lányok-asszonyok autóversenye. A versenyt március első vasárnapján, az 50. nemzetközi nőnap tiszteletére bonyolították le 41 résztvevővel és több száz szurkolóval, farkasordító hidegben.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Ma már hallani sem akarnánk olyan futamról, melyet cérnabefűző, krumplipucoló és nagy vájling tejet, cuclikba öntögető vetélkedő színesít. De akkor nem csak az autóvezetés győztesét öntötte el a büszkeség. A híradás szerint: „… a verseny fénypontján… a bábuk és zászlók alkotta szlalompályán ügyes kezű nők angolna módjára siklottak el kocsijukkal az akadályok között.”
Már akkor is megkülönböztettek ténylegesen motort vezető nőket, és azokat, akik az oldalkocsiban vagy hátul foglaltak helyet. Pl. oldalkocsit szívesen reklámoztak dekoratív hölgyeménnyel. Mikor a váci Duna Hajógyár piacra dobta legújabb, OK-4 típusjelzésű oldalkocsiját, többek között ezen előnyeit hangsúlyozta: „Az aránylag alacsony építés lehetővé teszi – a vonalvezetés megbontása nélkül – a magas műanyag szélvédőt, amely mögött nem képződik légörvény, ezért nem is kócolja össze az utas fürtjeit.”.
Mégis, mindenki egyformán motoros nőnek számított. Hiszen, számottevően kevesebb nő ült motorra, mint férfi. Nagyobb szenzációt keltett a hatvanas években a motoron ülő nő, mint manapság. A „átlagnőtől” megkülönböztette őket a nyilvánosság.
Magunk közt elismerhetjük, hogy a motoros nő régen és most is NŐ. Az Autó-Motor Magazinban még a női divat is teret nyerhetett, igaz csupán két alkalommal az egész 1960-as esztendőben. Fejet hajthatunk motoros elődeink előtt, akik mai szemmel nézve egyáltalán nem viseltek praktikus öltözéket. A ruha sem biztonságos, sem kellőképp szigetelt vagy meleg nem volt. A mai értelemben vett motoros ruhának akkor még hírmondója sem akadt.
Különösen érdekes, mit tettek sisak helyett a fejükre. Természetesen a ruhagyártók felismerték a problémát, legjobb tudásuk szerint igyekeztek külön kollekciót összeállítani a motoros hölgyek részére. A motorozást sportnak vagy kikapcsolódásnak, nem életformának tekintették. A viseleteket gyakran úgy ajánlották: sporthoz, motorozáshoz, utazáshoz.
