EseményekMotoros túra

Cris Sommer Simmons és a férje újra parttól-partig motoroznak

pat cris sommers simmons cannonballBizonyára sokan ismerik a Doobie Brothers-t, de azt talán kevesen tudják, hogy az együttes gitárosa, Patrick Simmons régóta a motorozás szerelmese. Feleségét, Cris-t még 1989-ben, a Strugis Motorcycle Rally-n ismerte meg, azóta együtt hódolnak a közös a szenvedélynek. Kalandvágyukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy idén is részt vesznek Cannonball Endurance Run versenyén.

Az Ágyúgolyó-futam ötlete 2010-ben született, mikor néhány lelkes veteránmotor-kedvelő ki szerette volna próbálni, hogy az akár 100 évesnél is idősebb járgányok vajon képesek-e a saját lábukon átszelni az Egyesült Államokat – és bizony képesek, olyannyira, hogy a versenyt már harmadik alkalommal rendezik meg.

A megmérettetésen idén 100 motor vesz részt, nem is akármilyen kikötéssel: a járgány minimum 100 éves kell, hogy legyen, tehát a legfiatalabb példány is 1916-ban görült le a gyártósorról. A futam szeptember 10-én indult a New Jersey állambéli Atlantic City-ből. A motorosok útja majdnem 5500 kilométeren át vezet nyolc államon keresztül, 16 nap elteltével érkeznek meg a californiai San Diego-ba szeptember 25-én. A szervezők csak egyetlen pihenőnapot engedélyeztek, így a versenyzők 15 napot motoroznak majd, napi átlag 500 kilométert megtéve!

Patrick és Cris Simmons egy 1914-es és egy 1915-ös Harley-n teljesítik távot, és a kalandvágy mellett jótékony cél is vezérli őket: a Stand Up For Cancer rákellenes alapítvány javára gyűjtenek. A házaspár számára személyes kérdés a rák elleni küzdelem, hiszen fiuk, Pat Jr. több éves kezelés után gyógyult fel a betegségből.

Bár a Doobie Brothers ebben az évben is több hónapos turnéra indult, de Patrick szívesen szögre akasztja a gitárt és pattan motorra erre a két hétre. Így nyilatkozott a verseny előtt:

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

„Már alig várjuk, hogy részt vehessünk a futamon! Nagy öröm számomra, hogy idén az idősebb motorokon van a hangsúly, hiszen ez az egyetlen verseny, ahol 100 évnél is öregebb gépeken szelhetjük át az országot. Mindenkit arra biztatok, hogy kísérje figyelemmel a versenyt, hiszen talán ez az utolsó lehetőség, hogy ennyi gyönyörű történelmi kétkerekűt láthasson egy egyszerre. Nagyon örülök, hogy ezt a lehetsőget kihasználva a Stand Up For Cancer alapítvány munkáját segíthetjük.”

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük